Sajnálom, hogy ennyit késett, nem is magyarázkodok. remélem tetszik és kapok néhány komit. Jó olvasást!
Alig vártam, hogy Carlisle levegye a gipszemet. Azt mondta, menjek be az irodájába, majd ott leveszi. Mivel senki nem ért ma rá, Edward volt olyan lovagias és elkísért. Egy ideje vártunk Carlisle- ra de nem jött. Edward elment megnézni, majd amikor visszajött kiderült, hogy egy súlyos autóbaleset miatt műtenie kell.
- Apa is műt?
- Ha jól tudom igen, de miért? - kérdezte felvont szemöldökkel. Mintha nem tudná kiolvasni a gondolataimból...
- Mert valamikor mostanában esedékes az Olaszországi kiruccanásunk a nagyiékhoz.
- Olaszországba? És mennyi időre vagy mikor?- csak úgy záporoztak belőle a kérdések, és olyan ijedt arcot vágott, mintha életfojtiglanra ítélték volna.
- Nem tudom, épp ezt szeretném megkérdezni apától, hogy neki mikor lenne jó.- mondtam miközben a gipszemet néztem.
- Asley..- törte meg Edward a ránk telepedett csendet.
- Igen?- emeltem fel a fejemet, de az ő csodálatosan szép arca, sokkal közelebb volt hozzám, mint vártam volna. Aztán egyre csak közeledett felém. El kellett volna húzódnom, igen ott abban a percben az lett volna a leghelyesebb, hiszen akkor talán megvédem magunkat sok kellemetlen perctől. De nem tettem.Ajkai egyre közelebb értek hozzám, hűvös leheletét már a számon éreztem majd végre megtörtént. Megcsókolt. Abban a percben semmi sem számított, csak Ő. A szívem eszeveszett tempóra kapcsolt, néha kihagyott egy-egy ütemet. A karjaimat nyaka köré kulcsoltam, hogy még közelebb húzhassam magamhoz, míg közben ujjai a derekamat simogatták. Még magam sem értettem a reakciómat, de abban a percben nem számított más, csak Ő. Vadul faltuk egymás ajkait, miközben mégis hihetetlen gyengédség volt minden mozzanatunkban. Csak akkor szakadtunk el egymástól, amikor a tüdőm, vészesen levegőért kiáltott. Edward a nyakamba, míg én a hajába bújva próbáltam csillapítani vadul lüktető szívverésemet. Végtelen csodás percek után, Edward egy édes puszit nyomott a nyakamra amitől megremegtem. Majd gyönyörű aranybarna szemei az enyémet keresték. Szólásra nyitotta a száját, és mintha egy pofon ért volna elhúzódott tőlem és az ajtóra nézett amin pillanatokon belül Carlisle lépett be.
Furcsán méregetett minket, kérdezni viszont nem kérdezett semmit. Egyenlőre.... Művészi precizséggel vette le a gipszem, majd miután végzett szólt, hogy apa keresett, így átmentem hozzá, és csak remélni mertem, hogy Edward nem mondd neki semmit sem. Apával megbeszéltük az Olaszországi utazást, ami neki már a jövő héten jó lenne. Apa hazavitt, és talán szólnom kellett volna Edwardnak most nem akartam vele találkozni. Soha nem voltam az a szégyenlős fajta, sőt szemébe mondom mindenkinek amit gondolok. Ami a szívemen az a számon. De most fogalmam sincs mi van a szívemen, a szívemben. Amint hazaértünk felmentem a szobámba és végigdőltem az ágyon. Ezer gondolat cikázott a fejemben egyre és egyre jobban borús hangulatot okozva ezzel. Talán ezért is nem vettem észre amikor bejött Gaby a szobámba.
- Mi történt?- ült le mellém köszönés nélkül vagy csak én nem hallottam.
- Edward megcsókolt.- mondtam neki minden kertelés nélkül. Az arcát nem láttam, viszont a hangjából ítélve nem érezte át a helyzetemet.
- Eddig nem hangzik olyan rosszul. De hát most akkor együtt vagytok, vagy valami ilyesmi nem? Öcsém te kis mázlista a suli legjobb pasija...
- Nem vagyunk együtt nem is tudtuk megbeszélni mert bejött Carlisle és ő csak egy jó barát...
- Jah persze nekem ezt mondhatod....- nem is figyeltem rá ezek után, és ő is belátta, hogy jobb nem is próbálkozni ezzel. Az egész délutánt átbeszélgettük majd egy közös családi vacsora után elmentem lezuhanyozni, és végre felvehettem a kedvenc, rövid, fekete selyem hálóingemet.A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, persze mindegyik középpontjában Edward állt. Zűrzavaros, gondolatok között nyomott el az álom.
* * * *
Edward szemszöge
Egész este a csókunkon gondolkoztam. Egyszerűen fantasztikus volt! Hogy olyan közel érezhetem magamhoz, hogy akkor és ott csak az enyém volt senki másé, és hogy viszonozta a csókot.
Viszont azt nem tudtam, hogy mit is csináljak. Mintha nem is történt volna semmi, vagy inkább beszéljem meg vele, és mondjam el neki, hogy mit érzek? Fogalmam nincs, de azt hiszem maradok a nem történt semminél, mert ő biztos, hogy nem szeret. Nem telt még el annyi idő. Reggel Emettel elmentünk Ashleyért, amikor bementünk még csak az anyukája volt ébren, aki már is indult.
- Gyertek beljebb fiúk, már sokat hallottam rólatok, főleg rólad Edward- nézett rám mindenttudóan Julia- üljetek le, a többiek nemsokára jönnek, maradnék szívesen beszélgetni de mennem kell dolgozni. Valamikor átjöhetnétek hozzánk egy vacsorára a testvéreitek és a szüleitek is. Elmentem drágáim! -kiabált fel az emeletre- legyetek jók fiúk- mosolygott ránk majd kisétált az ajtón.
-Jófej az anyja, látszik hogy honnan örökölte a lánya- szólalt meg Emett- A vacsora meghívás... nem is olyan rossz ötlet, nem gondolod öcsi? A kiscsaj lehetne a desszert.. Na és mit csináljunk adig amíg nem jnnek a többiek? na de tényleg mik a terveid vele? Ha ezt a csajt megszerzed, tuti, hogy meg fogod szegni a szüzességi tilalmad...- és innentől kezdve nem figyeltem rá- Na de képzeld csak el..- viszont a gondolatai csak úgy üvöltöttek felém.. Láttam magam előtt egy szexy, fekete selyem hálóingben amint felém jön ahogy megcsókol.. ahogy szépen lassan levetkőztetem. Szerencsémre- vagy vesztemre- meghallottuk Ashley sikítás , majd két nevetést és azt, hogy valakik futnak le a lépcsőn, nemsokkal később pedig a hangjukat is.
- Adam és Ryan Bertolucci! Fussatok amíg tehetitek, mert nem állok jót magamért!- kiabálta Ash, a bátyái után futva akik fuldokoltak a nevetéstől.
- Érett, felelősségteljes férfiak... És én a büszke a apuka..- jött le a fejét csóválva Mr. Bertolucci.- Áh, jó reggelt fiúk, azt ajánlanám menjetek hátrébb, ha szárazon meg akarjátok úszni. Bár édesmindegy, a fiúknak ma jókedvük van.- Gondolatolvasó létemre értetlenül néztem rá, majd megláttam a fiúkat.
Röhögve lefutottak a lépcsőn, egy -hellót- odadobva majd jött Ashley. Egy fekete mini hálóingbe a haja vizes volt, csurgott végig a dekoltázsán, a ruha pedig rátapadt. Megmarkoltam az asztallap szélét és próbáltam nem felugrani és azonnal leteperni.
- Apaa, a fiúk már megint bántanak- állt meg hirtelen, majd nézett kiskutyaszemekkel az apukájára Ash.
- Na- na- na! Ez nem ér! Már megint ezt csinálod, miért nem állsz ki tökösen? Egyébként is, amikor mi csináljuk akkor se jön be, pedig az elsőszülöttek vagyunk vagy mi. -Húzta ki magát a két fiú.
- A húgotoknak már most több esze van mint nektek kettőtöknek együttvéve. És amikor ti néztek rám úgy.. fiúk azért még van mit tanulni mars a szobába öltözni és iskola.
A fiúk morgolódva felmentek a szobába Ash után, majd 3 ajtócsapódás és elhalt minden zaj felőlük.
- Sajnálom fiúk, hogy ezt látnotok kellett.- nézett ránk bocsánatkérően Mr. Bertolucci, majd elköszönt és elindult dolgozni ő is. Amint ketten maradtunk, Emett nem bírt magával. Naná, miért is bírna?
- Láttam ám Edyke!- nézett rám kajánul vigyorogva- felizgultál a kicsi lányra-
- Te hülye vagy Emett, bár szerintem ezzel nem mondtam újat.
- Oh, most a lelkembe tapostál Edward- tettette a nagyhalált- hülye vagyok vagy nem, a gatyádból akkor is sátor lett- nézett mindent tudóan lefelé, a pillantásom pedig követte az övét... És hát.. khm.. finoman szólva igaza volt.
Alig vártam a pénteket, mivel Ashley apukája dolgozott, az édesanyja üzleti úton volt, a testvérei pedig a barátnőjüknél vagy haveroknál, így Ash egyedül maradt otthon. Alice hiába próbálta rábeszélni, hogy jöjjön át, nem hatott semmi. Azt mondta nem sokszor adódik ilyen alkalom, így inkább egyedül lenne. Szóval marad a B variáció, miszerint én megyek, és lopózom be a szobájába.
Nyolc körül úgy gondoltam, hogy még kicsit korai lenne, ezért beraktam a zenéim közül a kedvenceimet, lefeküdtem az ágyra becsuktam a szemeimet, és csak hagytam, hogy a gondolataim szabadon szárnyaljanak. Fogalmam sincs mennyi idő után a telefonom csörgésére "ébredtem". A kijelzőn Aslhey neve villogott.
- Edward kérlek gyere ide! Annyira félek, egyszer csak valami zajra ébredtem, lementem a nappaliba és minden össze volt törve! Annyira félek Edward! Kérlek...- kezdett el kérlelni majd ha jól hallottam az előbbi kétségbeesett zokogástól nem tudott megszólalni. Rég nem dobogó szívem összeszorult, mert bármit megtennék, csak ne halljam ezt a kétségbeesett hangot, mire válaszolni tudtam volna, újra megszólalt.- Olyan mintha még mindig itt lenne, mintha most is figyelne. Jaj Edward annyira félek!- amint kimondta az utolsó szavait kiugrottam az ablakon és rohanni kezdtem feléjük. Addig is próbáltam szóval tartani, hogy legalább egy kicsit megnyugtassam, és a pszcihológia szempontjából is ez volt a leghelyesebb amit tehettem.
- Hol vagy most Ashley?- kérdeztem miközben már olyan gyorsan futottam mint még soha. Nem tudtam volna elviselni a tényt, hogy talán meg tudtam volna menteni, de későn értem oda.
- A szobámban, és folyton valami zaj jön a nappaliból! És mintha folyton csak közeledne Edward! Mintha itt kaparászna mellettem! Edward kérlek!- és újra zokogni kezdett. Tulajdonképpen önkívületi állapotban volt. Még gyorsabb tempóra kapcsoltam, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Körülbelül 3 perc után beugrottam Ash szobájának ablakán, ami csodálkoztam is, hogy nyitva volt, bár jobb is így jelenhelyzetben.
Ott ült összekuporodva és nézett maga elé csak akkor kapta fel a fejét, amikor bejöttem. Először ijedten nézett rám, majd olyan gyorsan történt minden, hogy vámpír létemre alig fogtam fel. Egyik percben még az ijedt szemeit láttam, a másik percben pedig már szorosan hozzám simult. Egy tizedmásodperc alatt a karomba vetette magát, majd újabb kínkeserves zokogásba kezdett. Szorosan átöleltem, a hátát simogattam, a hajára, homlokára hintettem apró puszikat. Kb. 10 perc után amikor nagyjából megnyugodott, de még mindig nem engedett el, nagyjából kinyögött egy "köszönöm"-öt
- Ugyan, tudod, hogy rám mindig, minden körülmények között számíthatsz. meg kéne néznünk, a lenti helyzetet is.- Majd, (bár nagyon nem szívesen) elengedtem, és elindultam az ajtó felé.
- Ne, ne, Edward kérlek ne hagyj itt!- ez az oldala teljesen meglepett. A teljesen határozott, magabiztos lány, most teljesen kétségbeesett volt. Még soha nem láttam ilyennek. Azonnal visszamentem hozzá, majd szorosan a karjaimba zártam.
- Soha nem hagylak egyedül- suttogtam a fülébe, majd egy briliáns ötlet jutott az eszembe.- Tudod mit?- folytattam még mindig a fülébe suttogva- most összepakolunk neked néhány ruhát, és elmegyünk hozzánk, rendben?
- Rendben.
Gyorsan összepakoltunk neki néhány fontosabb dolgot, majd már indulásra készen álltunk, amikor eszembe jutott valami. Futva jöttem.Az agyam lázasan járt, egy ötletért kiáltva, amire nem volt szükség, Ash mindent megoldott.
- Edward- kezdte mélyen a szemembe nézve- én tudom, hogy mi vagy. Nem félek tőled, én- mély levegőt vett- én bízom benned. Vannak vérfarkas barátaim. és vámpírok is. Miattam nem kell megjátszanod. Sőt, ami azt illeti, a bátyámnak volt már boszorkány barátnője is.- mosolyodott el halványan, majd összerezzent, mert valami kattant a háta mögött. Én még mindig lesújtva álltam ott. Nem hittem volna, annyira nem adta semmi jelét sem,hogy sejt valamit. Erre szinte többet tud mint én.- Csak menjünk kérlek!- szólalt meg újra elfojtott hangon.
Gyorsan felkaptam a hátamra, megfogtam a táskát amibe a holmijait raktuk majd futottam a Cullen villa felé. Amint hazaértünk üresen állt az egész ház, egy levél várt az ágyamon.
" Vadászni mentünk, holnap után jövünk. Ölel és csókol: Esme"
- A többiek hol vannak?- kérdezte Ash az ágy sarkáról. Rémes volt így ránézni. A térdeit felhúzta a kezeivel átölelte. A szemei kisírva, a hangja rekedt. A szemei ijedtséget, fáradtságot, és mégis bizalmat sugároztak felém.
- Vadásznak- feleltem teljesen őszintén, amit még magam sem értettem.
- Oh!- jött a rövid válasz. Párszor körbenézett majd felém nyújtotta az egyik kezét.- Gyere ide Edward, kérlek!- nézett rám könyörgő szemekkel, és ha akartam volna, akkor se tudtam volna ellenálni ezeknek a szemeknek.
Odamentem hozzá, szorosan átöleltem és betakartam, majd a karjaimban nyomta el az álom. Amint elaludt, az arca békés lett, és kisimult. Akár az örökkévalóságig így tudnék lenni, és nézni a békés arcát, hallgatni szívének minden egyes dobbanását.
