Ashley szemszöge
Másnap amikor felébredtem, csak két hűvös kart éreztem a derekamon, és egy hűvös leheletet, a fejbőrömön. Edward. Nem egészen így képzeltem el, azt, hogy elmondom neki tudom mi ő, és nem félek tőle. Akkor nem láttam más esélyt.
Nem akartam kinyitni a szemem, mert tudom, hogy egy nagy beszélgetés vár rám most. Másrészt még foglalkozni akartam egy kicsit az álmommal. Azzal a csodálatos álmommal. Azóta álmodok össze mindenféle képtelen dolgot, mióta Edward megcsókolt. Nem tudom kiverni a fejemből azt a csókot. Olyan édes volt, olyan gyengéd, és mégis szenvedélyes. Lassan kezdek többet érezni iránta mint egy barát iránt... Erre most nem gondolhatok, hiszen bármikor kiolvashatja a gondolataimból. Igen, ezt is tudom. Tudok erről az egész természetfelettiről mindent. Azzal az álmommal kapcsolatos dolgokat beraktam egy képzeletbeli fiókba, és jó mélyen elzártam.
- Jó reggelt Csipkerózsika!- mormolta a fülembe Edward.
- Jó reggelt!- motyogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Nem tudom honnan jött, de szinte már ösztönös mozdulatnak tűnt, és nem is bántam.
- Jobban vagy?- kérdezte és tudtam mire gondol. Viszont erre nem akartam gondolni. Fogalmam sincs mi volt velem az éjjel, nem lett volna szabad ennyire megijednem.
- Persze, csak nagy volt az ijedtség. Annyira sajnálom, hogy elrángattalak! De úgy megijedtem! Sajnálom....- kezdtem el mentegetőzni, jóformán azt sem tudtam, hogy miért. amiben Edward is megerősített.
- Hé-hé! Nem kell semmiért sem bocsánatot kérned, teljesen megértelek.És örülök, hogy szóltál, rám mindig számíthatsz.- nézett mélyen a szemembe. Mint mindig most is elmerültem azokban a gyönyörű, arany szemeiben.... Éreztem hogy elpirulok, pedig sosem voltam az a pirulós fajta.
- Lenne itt még valami.- szólalt meg- este amit mondtál, nálatok... hogy tudod hogy mi vagyok.... Azt komolyan gondoltad?- na most ugrik a majom a vízbe. Megint adhatom elő a monológomat.
- Teljesen, tudok mindenről. A családunknak elég bonyolult története van. Ugye tudod, hogy apa Olaszországból származik?- tettem fel a kérdést, mire bólintott.- Nos a nagyim, a Volturinál volt "titkárnő".- nagyot nézett a Volturi hallatán. Ki ne tette volna.- De nem változtatták át. Elengedték. Azt mondták neki, később érte mennek. De nem így lett. Vagyis nem teljesen. Egy éjjel meglátogatta valaki. Azt mondta, a Volturi gárdából jött. Csakhogy nem átváltoztatni, hanem kitörölni az emlékeit, ami valami furcsa módon nem jött össze neki. A nagyi nem értette. Aztán telt múlt az idő és megismerte nagyapát. Aztán jött apa, aki megismerte anyát aztán pedig mi. Egyszer amikor a nagyiéknál nyaraltunk, fent játszottam a padláson, és megtaláltam a nagyim naplóját. Nagyon furcsálltam azt a sok lehetetlen dolgot benne amit leírt de hittem neki. A vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és a többi természetfeletti lényről. Azt hittem, hogy eltitkolhatom, de a nagyi feljött, és rajtakapott, amint pakolok vissza a dobozba. Egyáltalán nem haragudott meg. Mondhatnám azt is, hogy örült hogy legalább nekem elmondhatta, de ez se lenne igaz, mert így csak veszélyben vagyok. Elmondott mindent, és kiderült, hogy akár családi hagyománynak is mondhatnám. Már a női felmenőim is mind a Volturinál voltak. De egyikük sem lett vámpír. A legtöbbjük halállal végezte. Sajnos nem volt tehetségük. Aztán lassan, minden természetfeletti lényt megismertem. El se lehet mondani mennyire más a világ, mint ahogy kinéz. Bár szerintem ezt te, még nálunk is jobban tudod.- mosolyogtam az elképedt Edwardra. Egy ideig még nem szólalt meg, mire kezdtem azt hinni, hogy talán sokkot kapott, vagy valami hasonló. De hát vámpír az istenért, ez azért nem lehetett annyira új!
- Szóval mindent tudsz.- Nem tudtam eldönteni kérdés, vagy kijelentés volt -e. A biztonság kedvéért válaszoltam rá.
- Igen mindent. A képességeket is. Szóval előre szólok, ha valami nem tetszik a fejemben, a te hibád! Saját felelősségr olvasd csak!- mondtam játékosan, vagyis remélem úgy akartam mondani. Azért volt bennem egy kis félsz, hogy tényleg hallja a gondolataimat. Amik mostanában eszembe jutnak róla...
- A te gondolataidban nem tudok olvasni- hatalmas kő esett le a szívemről és egyből elvigyorodtam- vagyis nem teljesen.- tette hozzá, amitől egyből lehervadt a mosoly az arcomról. Viszont az ő arcán terült szét az az imádni való csibészes mosoly.
- Ezt hogy érted?- kérdeztem értetlenül. Vagy tud olvasni a gondolataimban, vagy nem.
- Egyszer hallom a gondolataidat, egyszer nem. Nagyon frusztráló érzés, teljesen kiborít. Fogalmam sincs hogyan működhet. Pedig, és most ne haragudj meg, d nagyon hasonlít a gondolkodásmódod Emettére. Nem mindenben természetesen, csak egy részében. A többi része... Nos, úgy látszik az a dominánsabb rész, ezért nem hallom.
- Mindig is tudtam, hogy nincs velem minden rendben.- motyogtam a nyakának, mire mintha remegés futott volna végig rajta, de szorosabban tartott magához, ez biztos. Beszélgetésünknek a hasam hangos korgása vetett véget.
- Reggelit az emberi lényeknek? -tette fel mosolyogva a kérdést, majd felkelt mellőlem, de kezét egyből értem is nyújtotta. Meglepetésemre felkapott az ölébe és lerohant velem a konyháig. Jóformán alig volt pár másodperc mire leértünk. Teljesen lefagytam.
- Ashley, minden oké? Hajolt le, hogy a szemeimbe nézhessen miután letett, majd finoman megrázta a vállamat, amitől kissé magamhoz tértem.
- Öhm, az lehet hogy tudok a természetfelettiről, de érezni még nem éreztem. Legalább is ezt a részét még nem.
- Akkor bocsánatot kérek, kisasszony!- hajolt meg előttem, majd mosolyogva folytatta- Mit parancsol a szépséges hölgy?
- Azt hiszem rántottát, fiatalember.- válaszoltam szintén mosolyogva, majd Edward neki állt a rántottámnak. Közben valamin nagyon elgondolkodhatott mert megállt a keverő mozdulatban. Egy percig én is csak néztem, majd Edward ugyanúgy folytatta a sütést.
- Min gondolkodtál el annyira?- Hogy vámpír létedre elbambultál. Folytattam magamba, de ennyi info elég volt egyszerre neki.
- Hát ezen az egészen amit fent mondtál, hogy mindent tudsz, még olyanokat is amiket én nem. Boszorkányok? Még csak hallani sem hallottam róluk. Ez az egész olyan abszurd.
- Már miért lenne? Ha vannak vámpírok, vérfarkasok, alakváltók, akkor miért ne lehetnének boszorkányok? A természet furcsa játékot játszik az emberekkel.- mondtam közömbösen, mintha csak az időjárásról beszélnénk, miközben valahol mélyen nagyon is természetfeletti lény akartam lenni. De aztán beletörődtem, és minél többet ki akarok hozni az ember létemből. Így én is boldog vagyok a kis világomban.
- Van benne valami.- válaszolt az előbbi mondatomra Edward- Csak furcsa, mert még eggyel sem találkoztam, pedig egy ideje már taposom ezt a sárgolyót.
- Tényleg Edward te hány éves vagy? Mert tudom, hogy ti egy más faj vagytok mint a Volturisok.
- Más faj? Nem, mi nem vagyunk mások, vagyis remélem nem. Mi "vegetáriánusok" vagyunk. Csak állati vérrel táplálkozunk. Nem bántjuk az embereket.- fejezte be a szemembe nézve, természetesen mosolyogva.
- Ez most nekem volt új. És nagyon örülök hogy minket, átlag alatti kis lényeket békén hagyjátok.
- Ez csak természetes. Gaby tudja?
- Nem. Nagyon nehéz előle eltitkolnom, főleg, hogy van pár haverom a La Pushban, akik alakváltók. De legalább előttetek nem kell titkolnom.
- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.- nézett mélyen a szemembe. A szívem egyből meglódult, és én elvesztem abban a csodálatos arany szempárban. Innentől kezdve, ha meg akarom őrizni a hidegvéremet, akkor nem szabad belenéznem a szemeibe. Hangosan felnevettünk, amikor meghallottuk a hasam türelmetlen korgását.
- Ételt az emberi lényeknek- mondta, majd letette elém a gőzölgő ételt.
-Köszönöm- szippantottam bele mélyen az illatokba. Mennyei illata volt, vagy csak én voltam nagyon éhes. Furcsa, eddig észre sem vettem.
* * * * *
- Mit szólnál hozzá, ha kirándulnánk egyet?- kérdezte Edward egy átbeszélgetett nap után. Hihetetlen, de egyész nap nem fogytunk ki a beszédből. Begubóztunk a szobájába és ki sem mozdultunk onnan, csak akkor amikor az emberi természetemnek köszönhetően ellátogattam a mellékhelysébe, Edward ilyenkor jóformán pedig lement, hogy készítsen nekem valami finomságot. Így szinte az egész napot a hatalmas, kényelmes franciaágyán elterülve töltöttem. Ezért nem is tűnt olyan jó ötletnek a kirándulás. Gondolataimat szóban is kifejtettem, bár lehet hogy nem volt szükséges.
- Edward, egész nap teleetettél mindennel, valószínűleg kikészülnék a sétálástól, és egy idő után felfordulna a gyomrom is. Másrészt pedig már éjszaka van, meg fogok fagyni, nem hoztam magammal pulcsit, sőt ami azt illeti semmilyen hordható ruhadarabot nem hoztam, az összes a kinőtt ruháim közül van. Abból a szekrényből szedtem ki amelyikben azok vannak, amiket a nagyiékhoz viszünk.
- Semmi gond. Neked nem kell sétálnod majd viszlek, és óvatosan fogok futni. A ruhákat majd megoldjuk. Adok neked párat, azokban legalább nem fogsz fázni.
- Akkor részemről rendben van. -Mondtam majd, felálltam és elindultam Edward felé, vagyis arra felé amerre az előbb elment, ha jól sejtem a gardróbjába. Viszont amire elértem volna odáig, Edward már vissza is ért, egy halom ruhával a kezében. Minden pulcsinak hosszú volt az ujja, de Edward készségesen segített mindegyiknél. És amíg ő a pulóverek ujjainál ügyködött addig én csak úsztam a belőle áradó csodás illattal.
- Nos, hölgyem, indulhatunk?- kérdezte miközben az ablakhoz mentünk.- Ugye nincs tériszonyod?
- Nincs, de ugye nem kell itt leugranom?- néztem az előttem elterülő hatalmas sötét területre.
- Dehogy is! Mássz fel!- villantotta meg a csibészes mosolyát, majd berogyasztotta térdét, és felkapott a hátára. Majd ki is ugrott velem az ablakon, és szélsebesen futni kezdett. Mint a villám. Semmit sem láttam a sötétben, csak a szél süvítését éreztem az arcomon. Hihetetlen érzés volt. Az adrenalin csak úgy száguldozott az ereimben, csak úgy, mint mi az erdőben. Nagyon élveztem, de a biztonság kedvéért szorítottam az Edwardot ölelő karjaimon.
Nem sokkal később egy kis tisztásra értünk ki, vagyis azt hiszem, hogy valami hasonlóra.
- Hol vagyunk?- kérdeztem értetlenül, miközben letett a földre.
- A kedvenc helyemen, mindig idejövök, ha egy kis gondolkodásra van szükségem. Vagy csak pihennem kell egy kicsit.
- Öhm, Edward, én nem látok semmit. Tudod egyszerű, átlagos emberi lény. Kijelentésemre csak mosolygott majd otthagyott egyedül a sötétben.
- Edward Cullen, ha ez valami fájdalmas vicc akar lenni, a tegnap esti után akkor...
- Nyugalom- jött vissza mellém mire majdnem frászt kaptam- Várj egy percet itt, jó?- kérdezte ,mire én csak bólintottam, majd ismét egyedül hagyott.
Pár pillanattal később apró fényeket láttam meg, egyre többet és többet, amíg rá nem jöttem, hogy mit is látok. Gyertyákat. Rengeteg gyertyát. Nem tudom hogyan hozhatta el idáig észrevétlenül, de nem is érdekelt. A hely valami gyönyörű lett, ahogy fényben úszott, megvilágítva a fűszálakat, és tompa fénybe borítva mindent.
- Nos, hölgyem készen áll egy gyönyörű estére?
Bocsánat hogy sokat késtem.Remélem azért tetszett, éés kapok pár komit. Szép napot mindenkinek :D
2011. április 12., kedd
2011. március 5., szombat
7. fejezet.
Sajnálom, hogy ennyit késett, nem is magyarázkodok. remélem tetszik és kapok néhány komit. Jó olvasást!
Alig vártam, hogy Carlisle levegye a gipszemet. Azt mondta, menjek be az irodájába, majd ott leveszi. Mivel senki nem ért ma rá, Edward volt olyan lovagias és elkísért. Egy ideje vártunk Carlisle- ra de nem jött. Edward elment megnézni, majd amikor visszajött kiderült, hogy egy súlyos autóbaleset miatt műtenie kell.
- Apa is műt?
- Ha jól tudom igen, de miért? - kérdezte felvont szemöldökkel. Mintha nem tudná kiolvasni a gondolataimból...
- Mert valamikor mostanában esedékes az Olaszországi kiruccanásunk a nagyiékhoz.
- Olaszországba? És mennyi időre vagy mikor?- csak úgy záporoztak belőle a kérdések, és olyan ijedt arcot vágott, mintha életfojtiglanra ítélték volna.
- Nem tudom, épp ezt szeretném megkérdezni apától, hogy neki mikor lenne jó.- mondtam miközben a gipszemet néztem.
- Asley..- törte meg Edward a ránk telepedett csendet.
- Igen?- emeltem fel a fejemet, de az ő csodálatosan szép arca, sokkal közelebb volt hozzám, mint vártam volna. Aztán egyre csak közeledett felém. El kellett volna húzódnom, igen ott abban a percben az lett volna a leghelyesebb, hiszen akkor talán megvédem magunkat sok kellemetlen perctől. De nem tettem.Ajkai egyre közelebb értek hozzám, hűvös leheletét már a számon éreztem majd végre megtörtént. Megcsókolt. Abban a percben semmi sem számított, csak Ő. A szívem eszeveszett tempóra kapcsolt, néha kihagyott egy-egy ütemet. A karjaimat nyaka köré kulcsoltam, hogy még közelebb húzhassam magamhoz, míg közben ujjai a derekamat simogatták. Még magam sem értettem a reakciómat, de abban a percben nem számított más, csak Ő. Vadul faltuk egymás ajkait, miközben mégis hihetetlen gyengédség volt minden mozzanatunkban. Csak akkor szakadtunk el egymástól, amikor a tüdőm, vészesen levegőért kiáltott. Edward a nyakamba, míg én a hajába bújva próbáltam csillapítani vadul lüktető szívverésemet. Végtelen csodás percek után, Edward egy édes puszit nyomott a nyakamra amitől megremegtem. Majd gyönyörű aranybarna szemei az enyémet keresték. Szólásra nyitotta a száját, és mintha egy pofon ért volna elhúzódott tőlem és az ajtóra nézett amin pillanatokon belül Carlisle lépett be.
Furcsán méregetett minket, kérdezni viszont nem kérdezett semmit. Egyenlőre.... Művészi precizséggel vette le a gipszem, majd miután végzett szólt, hogy apa keresett, így átmentem hozzá, és csak remélni mertem, hogy Edward nem mondd neki semmit sem. Apával megbeszéltük az Olaszországi utazást, ami neki már a jövő héten jó lenne. Apa hazavitt, és talán szólnom kellett volna Edwardnak most nem akartam vele találkozni. Soha nem voltam az a szégyenlős fajta, sőt szemébe mondom mindenkinek amit gondolok. Ami a szívemen az a számon. De most fogalmam sincs mi van a szívemen, a szívemben. Amint hazaértünk felmentem a szobámba és végigdőltem az ágyon. Ezer gondolat cikázott a fejemben egyre és egyre jobban borús hangulatot okozva ezzel. Talán ezért is nem vettem észre amikor bejött Gaby a szobámba.
- Mi történt?- ült le mellém köszönés nélkül vagy csak én nem hallottam.
- Edward megcsókolt.- mondtam neki minden kertelés nélkül. Az arcát nem láttam, viszont a hangjából ítélve nem érezte át a helyzetemet.
- Eddig nem hangzik olyan rosszul. De hát most akkor együtt vagytok, vagy valami ilyesmi nem? Öcsém te kis mázlista a suli legjobb pasija...
- Nem vagyunk együtt nem is tudtuk megbeszélni mert bejött Carlisle és ő csak egy jó barát...
- Jah persze nekem ezt mondhatod....- nem is figyeltem rá ezek után, és ő is belátta, hogy jobb nem is próbálkozni ezzel. Az egész délutánt átbeszélgettük majd egy közös családi vacsora után elmentem lezuhanyozni, és végre felvehettem a kedvenc, rövid, fekete selyem hálóingemet.A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, persze mindegyik középpontjában Edward állt. Zűrzavaros, gondolatok között nyomott el az álom.
* * * *
Edward szemszöge
Egész este a csókunkon gondolkoztam. Egyszerűen fantasztikus volt! Hogy olyan közel érezhetem magamhoz, hogy akkor és ott csak az enyém volt senki másé, és hogy viszonozta a csókot.
Viszont azt nem tudtam, hogy mit is csináljak. Mintha nem is történt volna semmi, vagy inkább beszéljem meg vele, és mondjam el neki, hogy mit érzek? Fogalmam nincs, de azt hiszem maradok a nem történt semminél, mert ő biztos, hogy nem szeret. Nem telt még el annyi idő. Reggel Emettel elmentünk Ashleyért, amikor bementünk még csak az anyukája volt ébren, aki már is indult.
- Gyertek beljebb fiúk, már sokat hallottam rólatok, főleg rólad Edward- nézett rám mindenttudóan Julia- üljetek le, a többiek nemsokára jönnek, maradnék szívesen beszélgetni de mennem kell dolgozni. Valamikor átjöhetnétek hozzánk egy vacsorára a testvéreitek és a szüleitek is. Elmentem drágáim! -kiabált fel az emeletre- legyetek jók fiúk- mosolygott ránk majd kisétált az ajtón.
-Jófej az anyja, látszik hogy honnan örökölte a lánya- szólalt meg Emett- A vacsora meghívás... nem is olyan rossz ötlet, nem gondolod öcsi? A kiscsaj lehetne a desszert.. Na és mit csináljunk adig amíg nem jnnek a többiek? na de tényleg mik a terveid vele? Ha ezt a csajt megszerzed, tuti, hogy meg fogod szegni a szüzességi tilalmad...- és innentől kezdve nem figyeltem rá- Na de képzeld csak el..- viszont a gondolatai csak úgy üvöltöttek felém.. Láttam magam előtt egy szexy, fekete selyem hálóingben amint felém jön ahogy megcsókol.. ahogy szépen lassan levetkőztetem. Szerencsémre- vagy vesztemre- meghallottuk Ashley sikítás , majd két nevetést és azt, hogy valakik futnak le a lépcsőn, nemsokkal később pedig a hangjukat is.
- Adam és Ryan Bertolucci! Fussatok amíg tehetitek, mert nem állok jót magamért!- kiabálta Ash, a bátyái után futva akik fuldokoltak a nevetéstől.
- Érett, felelősségteljes férfiak... És én a büszke a apuka..- jött le a fejét csóválva Mr. Bertolucci.- Áh, jó reggelt fiúk, azt ajánlanám menjetek hátrébb, ha szárazon meg akarjátok úszni. Bár édesmindegy, a fiúknak ma jókedvük van.- Gondolatolvasó létemre értetlenül néztem rá, majd megláttam a fiúkat.
Röhögve lefutottak a lépcsőn, egy -hellót- odadobva majd jött Ashley. Egy fekete mini hálóingbe a haja vizes volt, csurgott végig a dekoltázsán, a ruha pedig rátapadt. Megmarkoltam az asztallap szélét és próbáltam nem felugrani és azonnal leteperni.
- Apaa, a fiúk már megint bántanak- állt meg hirtelen, majd nézett kiskutyaszemekkel az apukájára Ash.
- Na- na- na! Ez nem ér! Már megint ezt csinálod, miért nem állsz ki tökösen? Egyébként is, amikor mi csináljuk akkor se jön be, pedig az elsőszülöttek vagyunk vagy mi. -Húzta ki magát a két fiú.
- A húgotoknak már most több esze van mint nektek kettőtöknek együttvéve. És amikor ti néztek rám úgy.. fiúk azért még van mit tanulni mars a szobába öltözni és iskola.
A fiúk morgolódva felmentek a szobába Ash után, majd 3 ajtócsapódás és elhalt minden zaj felőlük.
- Sajnálom fiúk, hogy ezt látnotok kellett.- nézett ránk bocsánatkérően Mr. Bertolucci, majd elköszönt és elindult dolgozni ő is. Amint ketten maradtunk, Emett nem bírt magával. Naná, miért is bírna?
- Láttam ám Edyke!- nézett rám kajánul vigyorogva- felizgultál a kicsi lányra-
- Te hülye vagy Emett, bár szerintem ezzel nem mondtam újat.
- Oh, most a lelkembe tapostál Edward- tettette a nagyhalált- hülye vagyok vagy nem, a gatyádból akkor is sátor lett- nézett mindent tudóan lefelé, a pillantásom pedig követte az övét... És hát.. khm.. finoman szólva igaza volt.
Alig vártam a pénteket, mivel Ashley apukája dolgozott, az édesanyja üzleti úton volt, a testvérei pedig a barátnőjüknél vagy haveroknál, így Ash egyedül maradt otthon. Alice hiába próbálta rábeszélni, hogy jöjjön át, nem hatott semmi. Azt mondta nem sokszor adódik ilyen alkalom, így inkább egyedül lenne. Szóval marad a B variáció, miszerint én megyek, és lopózom be a szobájába.
Nyolc körül úgy gondoltam, hogy még kicsit korai lenne, ezért beraktam a zenéim közül a kedvenceimet, lefeküdtem az ágyra becsuktam a szemeimet, és csak hagytam, hogy a gondolataim szabadon szárnyaljanak. Fogalmam sincs mennyi idő után a telefonom csörgésére "ébredtem". A kijelzőn Aslhey neve villogott.
- Edward kérlek gyere ide! Annyira félek, egyszer csak valami zajra ébredtem, lementem a nappaliba és minden össze volt törve! Annyira félek Edward! Kérlek...- kezdett el kérlelni majd ha jól hallottam az előbbi kétségbeesett zokogástól nem tudott megszólalni. Rég nem dobogó szívem összeszorult, mert bármit megtennék, csak ne halljam ezt a kétségbeesett hangot, mire válaszolni tudtam volna, újra megszólalt.- Olyan mintha még mindig itt lenne, mintha most is figyelne. Jaj Edward annyira félek!- amint kimondta az utolsó szavait kiugrottam az ablakon és rohanni kezdtem feléjük. Addig is próbáltam szóval tartani, hogy legalább egy kicsit megnyugtassam, és a pszcihológia szempontjából is ez volt a leghelyesebb amit tehettem.
- Hol vagy most Ashley?- kérdeztem miközben már olyan gyorsan futottam mint még soha. Nem tudtam volna elviselni a tényt, hogy talán meg tudtam volna menteni, de későn értem oda.
- A szobámban, és folyton valami zaj jön a nappaliból! És mintha folyton csak közeledne Edward! Mintha itt kaparászna mellettem! Edward kérlek!- és újra zokogni kezdett. Tulajdonképpen önkívületi állapotban volt. Még gyorsabb tempóra kapcsoltam, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Körülbelül 3 perc után beugrottam Ash szobájának ablakán, ami csodálkoztam is, hogy nyitva volt, bár jobb is így jelenhelyzetben.
Ott ült összekuporodva és nézett maga elé csak akkor kapta fel a fejét, amikor bejöttem. Először ijedten nézett rám, majd olyan gyorsan történt minden, hogy vámpír létemre alig fogtam fel. Egyik percben még az ijedt szemeit láttam, a másik percben pedig már szorosan hozzám simult. Egy tizedmásodperc alatt a karomba vetette magát, majd újabb kínkeserves zokogásba kezdett. Szorosan átöleltem, a hátát simogattam, a hajára, homlokára hintettem apró puszikat. Kb. 10 perc után amikor nagyjából megnyugodott, de még mindig nem engedett el, nagyjából kinyögött egy "köszönöm"-öt
- Ugyan, tudod, hogy rám mindig, minden körülmények között számíthatsz. meg kéne néznünk, a lenti helyzetet is.- Majd, (bár nagyon nem szívesen) elengedtem, és elindultam az ajtó felé.
- Ne, ne, Edward kérlek ne hagyj itt!- ez az oldala teljesen meglepett. A teljesen határozott, magabiztos lány, most teljesen kétségbeesett volt. Még soha nem láttam ilyennek. Azonnal visszamentem hozzá, majd szorosan a karjaimba zártam.
- Soha nem hagylak egyedül- suttogtam a fülébe, majd egy briliáns ötlet jutott az eszembe.- Tudod mit?- folytattam még mindig a fülébe suttogva- most összepakolunk neked néhány ruhát, és elmegyünk hozzánk, rendben?
- Rendben.
Gyorsan összepakoltunk neki néhány fontosabb dolgot, majd már indulásra készen álltunk, amikor eszembe jutott valami. Futva jöttem.Az agyam lázasan járt, egy ötletért kiáltva, amire nem volt szükség, Ash mindent megoldott.
- Edward- kezdte mélyen a szemembe nézve- én tudom, hogy mi vagy. Nem félek tőled, én- mély levegőt vett- én bízom benned. Vannak vérfarkas barátaim. és vámpírok is. Miattam nem kell megjátszanod. Sőt, ami azt illeti, a bátyámnak volt már boszorkány barátnője is.- mosolyodott el halványan, majd összerezzent, mert valami kattant a háta mögött. Én még mindig lesújtva álltam ott. Nem hittem volna, annyira nem adta semmi jelét sem,hogy sejt valamit. Erre szinte többet tud mint én.- Csak menjünk kérlek!- szólalt meg újra elfojtott hangon.
Gyorsan felkaptam a hátamra, megfogtam a táskát amibe a holmijait raktuk majd futottam a Cullen villa felé. Amint hazaértünk üresen állt az egész ház, egy levél várt az ágyamon.
" Vadászni mentünk, holnap után jövünk. Ölel és csókol: Esme"
- A többiek hol vannak?- kérdezte Ash az ágy sarkáról. Rémes volt így ránézni. A térdeit felhúzta a kezeivel átölelte. A szemei kisírva, a hangja rekedt. A szemei ijedtséget, fáradtságot, és mégis bizalmat sugároztak felém.
- Vadásznak- feleltem teljesen őszintén, amit még magam sem értettem.
- Oh!- jött a rövid válasz. Párszor körbenézett majd felém nyújtotta az egyik kezét.- Gyere ide Edward, kérlek!- nézett rám könyörgő szemekkel, és ha akartam volna, akkor se tudtam volna ellenálni ezeknek a szemeknek.
Odamentem hozzá, szorosan átöleltem és betakartam, majd a karjaimban nyomta el az álom. Amint elaludt, az arca békés lett, és kisimult. Akár az örökkévalóságig így tudnék lenni, és nézni a békés arcát, hallgatni szívének minden egyes dobbanását.
Alig vártam, hogy Carlisle levegye a gipszemet. Azt mondta, menjek be az irodájába, majd ott leveszi. Mivel senki nem ért ma rá, Edward volt olyan lovagias és elkísért. Egy ideje vártunk Carlisle- ra de nem jött. Edward elment megnézni, majd amikor visszajött kiderült, hogy egy súlyos autóbaleset miatt műtenie kell.
- Apa is műt?
- Ha jól tudom igen, de miért? - kérdezte felvont szemöldökkel. Mintha nem tudná kiolvasni a gondolataimból...
- Mert valamikor mostanában esedékes az Olaszországi kiruccanásunk a nagyiékhoz.
- Olaszországba? És mennyi időre vagy mikor?- csak úgy záporoztak belőle a kérdések, és olyan ijedt arcot vágott, mintha életfojtiglanra ítélték volna.
- Nem tudom, épp ezt szeretném megkérdezni apától, hogy neki mikor lenne jó.- mondtam miközben a gipszemet néztem.
- Asley..- törte meg Edward a ránk telepedett csendet.
- Igen?- emeltem fel a fejemet, de az ő csodálatosan szép arca, sokkal közelebb volt hozzám, mint vártam volna. Aztán egyre csak közeledett felém. El kellett volna húzódnom, igen ott abban a percben az lett volna a leghelyesebb, hiszen akkor talán megvédem magunkat sok kellemetlen perctől. De nem tettem.Ajkai egyre közelebb értek hozzám, hűvös leheletét már a számon éreztem majd végre megtörtént. Megcsókolt. Abban a percben semmi sem számított, csak Ő. A szívem eszeveszett tempóra kapcsolt, néha kihagyott egy-egy ütemet. A karjaimat nyaka köré kulcsoltam, hogy még közelebb húzhassam magamhoz, míg közben ujjai a derekamat simogatták. Még magam sem értettem a reakciómat, de abban a percben nem számított más, csak Ő. Vadul faltuk egymás ajkait, miközben mégis hihetetlen gyengédség volt minden mozzanatunkban. Csak akkor szakadtunk el egymástól, amikor a tüdőm, vészesen levegőért kiáltott. Edward a nyakamba, míg én a hajába bújva próbáltam csillapítani vadul lüktető szívverésemet. Végtelen csodás percek után, Edward egy édes puszit nyomott a nyakamra amitől megremegtem. Majd gyönyörű aranybarna szemei az enyémet keresték. Szólásra nyitotta a száját, és mintha egy pofon ért volna elhúzódott tőlem és az ajtóra nézett amin pillanatokon belül Carlisle lépett be.
Furcsán méregetett minket, kérdezni viszont nem kérdezett semmit. Egyenlőre.... Művészi precizséggel vette le a gipszem, majd miután végzett szólt, hogy apa keresett, így átmentem hozzá, és csak remélni mertem, hogy Edward nem mondd neki semmit sem. Apával megbeszéltük az Olaszországi utazást, ami neki már a jövő héten jó lenne. Apa hazavitt, és talán szólnom kellett volna Edwardnak most nem akartam vele találkozni. Soha nem voltam az a szégyenlős fajta, sőt szemébe mondom mindenkinek amit gondolok. Ami a szívemen az a számon. De most fogalmam sincs mi van a szívemen, a szívemben. Amint hazaértünk felmentem a szobámba és végigdőltem az ágyon. Ezer gondolat cikázott a fejemben egyre és egyre jobban borús hangulatot okozva ezzel. Talán ezért is nem vettem észre amikor bejött Gaby a szobámba.
- Mi történt?- ült le mellém köszönés nélkül vagy csak én nem hallottam.
- Edward megcsókolt.- mondtam neki minden kertelés nélkül. Az arcát nem láttam, viszont a hangjából ítélve nem érezte át a helyzetemet.
- Eddig nem hangzik olyan rosszul. De hát most akkor együtt vagytok, vagy valami ilyesmi nem? Öcsém te kis mázlista a suli legjobb pasija...
- Nem vagyunk együtt nem is tudtuk megbeszélni mert bejött Carlisle és ő csak egy jó barát...
- Jah persze nekem ezt mondhatod....- nem is figyeltem rá ezek után, és ő is belátta, hogy jobb nem is próbálkozni ezzel. Az egész délutánt átbeszélgettük majd egy közös családi vacsora után elmentem lezuhanyozni, és végre felvehettem a kedvenc, rövid, fekete selyem hálóingemet.A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, persze mindegyik középpontjában Edward állt. Zűrzavaros, gondolatok között nyomott el az álom.
* * * *
Edward szemszöge
Egész este a csókunkon gondolkoztam. Egyszerűen fantasztikus volt! Hogy olyan közel érezhetem magamhoz, hogy akkor és ott csak az enyém volt senki másé, és hogy viszonozta a csókot.
Viszont azt nem tudtam, hogy mit is csináljak. Mintha nem is történt volna semmi, vagy inkább beszéljem meg vele, és mondjam el neki, hogy mit érzek? Fogalmam nincs, de azt hiszem maradok a nem történt semminél, mert ő biztos, hogy nem szeret. Nem telt még el annyi idő. Reggel Emettel elmentünk Ashleyért, amikor bementünk még csak az anyukája volt ébren, aki már is indult.
- Gyertek beljebb fiúk, már sokat hallottam rólatok, főleg rólad Edward- nézett rám mindenttudóan Julia- üljetek le, a többiek nemsokára jönnek, maradnék szívesen beszélgetni de mennem kell dolgozni. Valamikor átjöhetnétek hozzánk egy vacsorára a testvéreitek és a szüleitek is. Elmentem drágáim! -kiabált fel az emeletre- legyetek jók fiúk- mosolygott ránk majd kisétált az ajtón.
-Jófej az anyja, látszik hogy honnan örökölte a lánya- szólalt meg Emett- A vacsora meghívás... nem is olyan rossz ötlet, nem gondolod öcsi? A kiscsaj lehetne a desszert.. Na és mit csináljunk adig amíg nem jnnek a többiek? na de tényleg mik a terveid vele? Ha ezt a csajt megszerzed, tuti, hogy meg fogod szegni a szüzességi tilalmad...- és innentől kezdve nem figyeltem rá- Na de képzeld csak el..- viszont a gondolatai csak úgy üvöltöttek felém.. Láttam magam előtt egy szexy, fekete selyem hálóingben amint felém jön ahogy megcsókol.. ahogy szépen lassan levetkőztetem. Szerencsémre- vagy vesztemre- meghallottuk Ashley sikítás , majd két nevetést és azt, hogy valakik futnak le a lépcsőn, nemsokkal később pedig a hangjukat is.
- Adam és Ryan Bertolucci! Fussatok amíg tehetitek, mert nem állok jót magamért!- kiabálta Ash, a bátyái után futva akik fuldokoltak a nevetéstől.
- Érett, felelősségteljes férfiak... És én a büszke a apuka..- jött le a fejét csóválva Mr. Bertolucci.- Áh, jó reggelt fiúk, azt ajánlanám menjetek hátrébb, ha szárazon meg akarjátok úszni. Bár édesmindegy, a fiúknak ma jókedvük van.- Gondolatolvasó létemre értetlenül néztem rá, majd megláttam a fiúkat.
Röhögve lefutottak a lépcsőn, egy -hellót- odadobva majd jött Ashley. Egy fekete mini hálóingbe a haja vizes volt, csurgott végig a dekoltázsán, a ruha pedig rátapadt. Megmarkoltam az asztallap szélét és próbáltam nem felugrani és azonnal leteperni.
- Apaa, a fiúk már megint bántanak- állt meg hirtelen, majd nézett kiskutyaszemekkel az apukájára Ash.
- Na- na- na! Ez nem ér! Már megint ezt csinálod, miért nem állsz ki tökösen? Egyébként is, amikor mi csináljuk akkor se jön be, pedig az elsőszülöttek vagyunk vagy mi. -Húzta ki magát a két fiú.
- A húgotoknak már most több esze van mint nektek kettőtöknek együttvéve. És amikor ti néztek rám úgy.. fiúk azért még van mit tanulni mars a szobába öltözni és iskola.
A fiúk morgolódva felmentek a szobába Ash után, majd 3 ajtócsapódás és elhalt minden zaj felőlük.
- Sajnálom fiúk, hogy ezt látnotok kellett.- nézett ránk bocsánatkérően Mr. Bertolucci, majd elköszönt és elindult dolgozni ő is. Amint ketten maradtunk, Emett nem bírt magával. Naná, miért is bírna?
- Láttam ám Edyke!- nézett rám kajánul vigyorogva- felizgultál a kicsi lányra-
- Te hülye vagy Emett, bár szerintem ezzel nem mondtam újat.
- Oh, most a lelkembe tapostál Edward- tettette a nagyhalált- hülye vagyok vagy nem, a gatyádból akkor is sátor lett- nézett mindent tudóan lefelé, a pillantásom pedig követte az övét... És hát.. khm.. finoman szólva igaza volt.
Alig vártam a pénteket, mivel Ashley apukája dolgozott, az édesanyja üzleti úton volt, a testvérei pedig a barátnőjüknél vagy haveroknál, így Ash egyedül maradt otthon. Alice hiába próbálta rábeszélni, hogy jöjjön át, nem hatott semmi. Azt mondta nem sokszor adódik ilyen alkalom, így inkább egyedül lenne. Szóval marad a B variáció, miszerint én megyek, és lopózom be a szobájába.
Nyolc körül úgy gondoltam, hogy még kicsit korai lenne, ezért beraktam a zenéim közül a kedvenceimet, lefeküdtem az ágyra becsuktam a szemeimet, és csak hagytam, hogy a gondolataim szabadon szárnyaljanak. Fogalmam sincs mennyi idő után a telefonom csörgésére "ébredtem". A kijelzőn Aslhey neve villogott.
- Edward kérlek gyere ide! Annyira félek, egyszer csak valami zajra ébredtem, lementem a nappaliba és minden össze volt törve! Annyira félek Edward! Kérlek...- kezdett el kérlelni majd ha jól hallottam az előbbi kétségbeesett zokogástól nem tudott megszólalni. Rég nem dobogó szívem összeszorult, mert bármit megtennék, csak ne halljam ezt a kétségbeesett hangot, mire válaszolni tudtam volna, újra megszólalt.- Olyan mintha még mindig itt lenne, mintha most is figyelne. Jaj Edward annyira félek!- amint kimondta az utolsó szavait kiugrottam az ablakon és rohanni kezdtem feléjük. Addig is próbáltam szóval tartani, hogy legalább egy kicsit megnyugtassam, és a pszcihológia szempontjából is ez volt a leghelyesebb amit tehettem.
- Hol vagy most Ashley?- kérdeztem miközben már olyan gyorsan futottam mint még soha. Nem tudtam volna elviselni a tényt, hogy talán meg tudtam volna menteni, de későn értem oda.
- A szobámban, és folyton valami zaj jön a nappaliból! És mintha folyton csak közeledne Edward! Mintha itt kaparászna mellettem! Edward kérlek!- és újra zokogni kezdett. Tulajdonképpen önkívületi állapotban volt. Még gyorsabb tempóra kapcsoltam, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Körülbelül 3 perc után beugrottam Ash szobájának ablakán, ami csodálkoztam is, hogy nyitva volt, bár jobb is így jelenhelyzetben.
Ott ült összekuporodva és nézett maga elé csak akkor kapta fel a fejét, amikor bejöttem. Először ijedten nézett rám, majd olyan gyorsan történt minden, hogy vámpír létemre alig fogtam fel. Egyik percben még az ijedt szemeit láttam, a másik percben pedig már szorosan hozzám simult. Egy tizedmásodperc alatt a karomba vetette magát, majd újabb kínkeserves zokogásba kezdett. Szorosan átöleltem, a hátát simogattam, a hajára, homlokára hintettem apró puszikat. Kb. 10 perc után amikor nagyjából megnyugodott, de még mindig nem engedett el, nagyjából kinyögött egy "köszönöm"-öt
- Ugyan, tudod, hogy rám mindig, minden körülmények között számíthatsz. meg kéne néznünk, a lenti helyzetet is.- Majd, (bár nagyon nem szívesen) elengedtem, és elindultam az ajtó felé.
- Ne, ne, Edward kérlek ne hagyj itt!- ez az oldala teljesen meglepett. A teljesen határozott, magabiztos lány, most teljesen kétségbeesett volt. Még soha nem láttam ilyennek. Azonnal visszamentem hozzá, majd szorosan a karjaimba zártam.
- Soha nem hagylak egyedül- suttogtam a fülébe, majd egy briliáns ötlet jutott az eszembe.- Tudod mit?- folytattam még mindig a fülébe suttogva- most összepakolunk neked néhány ruhát, és elmegyünk hozzánk, rendben?
- Rendben.
Gyorsan összepakoltunk neki néhány fontosabb dolgot, majd már indulásra készen álltunk, amikor eszembe jutott valami. Futva jöttem.Az agyam lázasan járt, egy ötletért kiáltva, amire nem volt szükség, Ash mindent megoldott.
- Edward- kezdte mélyen a szemembe nézve- én tudom, hogy mi vagy. Nem félek tőled, én- mély levegőt vett- én bízom benned. Vannak vérfarkas barátaim. és vámpírok is. Miattam nem kell megjátszanod. Sőt, ami azt illeti, a bátyámnak volt már boszorkány barátnője is.- mosolyodott el halványan, majd összerezzent, mert valami kattant a háta mögött. Én még mindig lesújtva álltam ott. Nem hittem volna, annyira nem adta semmi jelét sem,hogy sejt valamit. Erre szinte többet tud mint én.- Csak menjünk kérlek!- szólalt meg újra elfojtott hangon.
Gyorsan felkaptam a hátamra, megfogtam a táskát amibe a holmijait raktuk majd futottam a Cullen villa felé. Amint hazaértünk üresen állt az egész ház, egy levél várt az ágyamon.
" Vadászni mentünk, holnap után jövünk. Ölel és csókol: Esme"
- A többiek hol vannak?- kérdezte Ash az ágy sarkáról. Rémes volt így ránézni. A térdeit felhúzta a kezeivel átölelte. A szemei kisírva, a hangja rekedt. A szemei ijedtséget, fáradtságot, és mégis bizalmat sugároztak felém.
- Vadásznak- feleltem teljesen őszintén, amit még magam sem értettem.
- Oh!- jött a rövid válasz. Párszor körbenézett majd felém nyújtotta az egyik kezét.- Gyere ide Edward, kérlek!- nézett rám könyörgő szemekkel, és ha akartam volna, akkor se tudtam volna ellenálni ezeknek a szemeknek.
Odamentem hozzá, szorosan átöleltem és betakartam, majd a karjaimban nyomta el az álom. Amint elaludt, az arca békés lett, és kisimult. Akár az örökkévalóságig így tudnék lenni, és nézni a békés arcát, hallgatni szívének minden egyes dobbanását.
2011. január 21., péntek
Új blog!
Sziasztok!:D Újra nekiálltam kiolvasni, a Twilight könyveket, és amint az Eclipse-et olvastam, kiattant a fejemből egy ötlet. Mint a könyvben említik, Kim teljesen bele van esve Jaredbe, aki rá se bagózik. Majd miután farkassá válik, Kim lesz a bevésődése. Nos ez a story alapja, utána megfűszerezve egy csipetnyi bonyodalommal, és sok-sok szerelemmel. A story egy kicsit kötődik majd ehez a törihez is. Remélem páran benéztek oda is. Szép napot, és jó olvasást! :D Pusszy: Kris
http://farkasalkony.blogspot.com/
http://farkasalkony.blogspot.com/
2011. január 20., csütörtök
6. fejezet
Edward szemszöge
Ez az egész teljesen természet ellenes. Ennek nem szabadna így lennie, nekem se szabadna itt lennem! De ha egyszer mégis annyira jó... Ha már most ennyire ragaszkodok hozzá, mi lesz később? Nem szabadna, de vele maradok, mert azt akarom, hogy az enyém legyen, magamhoz akarom ölelni, és tudni, hogy ő is ugyanezt akarja.
Reggel, amikor beléptem Alice szobájába, Ash még édesen aludt. Az örökkévalósági tudtam volna csodálni békés arcát, de ideje volt iskolába indulni.
- Ashley!- szólítottam meg, de nem reagált.- Ashley!- megint semmi. Lágyan végigsimítottam arcán, mire egy nagyot sóhajtott, viszont nem voltam benne biztos, hogy felébredt.
- Ashley!- szóltam ismét egy kicsit hangosabban, és finoman megráztam.
-Mindjárt kelek anya, komolyan!- mondta és oldalra fordult. Halkan, vagyis a jelek szerint kicsit hangosabban nevettem a kelleténél, mert Ash kómás szemekkel rám nézett.
- Oh, szia Edward!- mondta és halványan elmosolyodott.
- Hoztam egy kis reggelit.- tettem ölébe az Esme által összekészített tálcát.
- Köszönöm.- mondta mosolyogva, majd egy kisebb beszélgetés kíséretében elfogyasztotta reggelijét.
* * * * *
Reggel amint beléptünk az iskolába, megrohamozták Ashleyt, aki boldogan ölelte körbe barátnőit. Engem is ölelgethetne... Azóta még csak nem is láttam. Még vagy két hétig lábadozik, utána pedig a pom-pom eddzések miatt nem fogom látni. De így legalább lesz okom a leskelődni nála. Úristen tiszta Emett leszek...
Ha minden igaz, akkor ma Ashley nálunk lesz, mivel megígértem neki, hogy korrepetálom matekból. Egy kicsit kettesben leszünk, segítek neki, és még beszélgetni is tudunk egy kicsit. Az órák csigalassúsággal teltek, míg eljött a tesióra, így legalább egy kicsit levezethetem a felesleges energiáimat. Amint beléptem, megláttam Asht, amint a kispadon ült. Szóval ez az óránk közös lesz. Csak mosolyogtam ott magamban, mire épp, hogy hasra nem vágódtam, mivel Emett egy határozott csapással röhögve rávágott a hátamra.
- Öcsi, legalább ne ennyire feltűnően- mondta- bár nem rossz, ha nem lenne Rose én is ráugranék a csajra.- hirtelen annyira féltékeny lettem, hogy magam se értettem. Hiszen a testvérem, és tudom hogy csak viccelt, de maga tudat, hogy másé lesz, teljesen kiborít. Egész órán próbáltam imponálni Ashleynek, ha csak egy kicsit is, mert ha jól hallottam az este, akkor a sportos srácokat szereti.
A többi óra unalmasan és lassan telt, alig vártam az ebédszünetet, de még inkább azt, hogy hazaérhessek, és egy kicsit kettesbe legyek Ashel. Az én legnagyobb bánatomra nem velünk, hanem a barátaival ebédelt, és még csak felénk se nézett. Aztán mégnagyobb bánatomra, először hazament, mondván már hiányolhatják otthon. Mondjuk teljesen megértem a szüleit, Esme is mindig aggódik értünk, pedig vámpírok vagyunk, és fiatalnak se éppen mondhatnak minket. Amint felértem a szobámba nem tudtam mit csinálni, csak várni, és várni.
Körülbelül 2 óra várakozás után, megjött Ashley, mint egy őrült rohantam a nappaliba.
- Szia Ashley!- köszöntem neki féloldalasan mosolyogva, amitől ha jól vettem észre (és persze jól hallottam) akkor a lányok elájulnak. Ashley azonban nem reagált sehogy. Arra számítottam, hogy legalább valami heves szívverés, pirulás, vagy valami. De semmi. Tény, ami tény, egy kicsit lelombozott az egész, de megküzdök érte, és még csak most ismerkedtünk meg, szóval van remény! Amint ezt kigondoltam újra ezer wattosan kezdtem el mosolyogni. Ash ismét furcsán nézett rám, de aztán megrántotta a vállát, és visszaköszönt. Pár percig még beszélgetett a többiekkel, de tovább nem bírtam. Egy kicsit kettesben akartam lenni vele, hogy beszélhessek vele, jobban szeretném őt megismerni. Körülbelül fél órája tanultunk, amikor is Alice libbent be a szobámba, mondván van Ashnek egy kis meglepetése. Persze Ash lány lévén egyből belement. Viszont ami meglepett, hogy az a meglepetés, még nekem is tetszett. Negyed óra után, Ashley egy észveszejtően, szexy ruhában jött vissza. Egy igencsak feszülős csőnadrág, és egy szintén feszülős, mélyen dekoltált kék póló volt rajta.
Hirtelen egy olyan érzés lett úrrá rajtam amit még nem ismertem, vagy is inkább még nem éreztem. Akartam őt mindennél jobban. Erősen markoltam az ágy szélét, nehogy azonnal lerohanjam, ami mitagadás, a legnehezebb dolognak tűnt abban a pillanatban. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak, ami ismét rossz ötletnek bizonyult. Megéreztem csodás, bódító illatát, szerencsémre, és vesztemre is Ash megszólalt.
- Edward, minden rendben? A szemed...- kezdte el, de nem tudta folytatni. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Mindenki előtt leleplezem magam? Ezek szerint mégsem vagyok az a jó színész akinek képzeltem magam.
- Öhm...izé csak belement valami- válaszoltam, bár látszott rajta, nem hiszi el amit mondok, szó nélkül hagyta. Egyenlőre... Az est hátralevő részét beszélgetéssel és tanulással töltöttük.
( Ashley szemszöge)
A Cullenekkel, pontosabban az Edwardal töltött délután nagyon kellemesen telt. Edward nekem egyre furcsább és furcsább. Ott van az a gondolat olvasósdi, és a szeme. Meg valahogy az össze Cullen olyan furcsa nekem. De egyenlőre nem akarok gyanakodni. Bár van egy sejtésem... Azt hiszem amikor legközelebb náluk leszek, ismét felveszek egy Alice által kiválasztott szexy kreálmányt. Edward szinte levetkőztetett a szemével. Ami persze nagyon hízelgő, de szerintem nem volt mögötte semmi komolyabb szándék. Csak amolyan férfi reakció.
A következő két hetet a családommal, barátaimmal, és persze a Cullenekkel töltöttem. Tom panaszkodott is rá, hogy mostanában hanyagolom, viszont most valahogy nem tudott érdekelni. Foglalkoztam velük is, épp eleget, és ők is el voltak foglalva az utóbbi időben. Közben lezajlott a bál, amit hála és Alice nagylelkűségének nem kellett egyedül töltenem. Csaptunk egy amolyan beszélgetős, filmnézős csajos estét, közben végig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Kezd üldözési mániám lenni... vagy egyszerűen kezd beigazolódni a sejtésem....
Végre elérkezett a nap, amikor leveszik a gipszemet. Igaz egy ideig még tornáztatnom kell, de legalább nemsokára újra táncolhatok, és folytathatom anyával a közös yoga, és meditációs estéimet. Tudom, lehet hogy furcsán hangzik, de mivel anya felajánlotta, miért is mondtam volna nemet? Legalább én is ellazulok egy kicsit. Ez alatt apa is hazaért, akit egy olyan igazi olaszos Bertolucci féle családi vacsorával leptünk meg. Apa részéről én, és a bátyáim félig olaszok vagyunk. Ezt néha a szomszédaink is hallhatják, mert erőszeretettel beszélünk hangosan, pláne amikor látogatóba jönnek Olasz országból. Talán innen van a bőrömnek az a barnás árnyalata. Még most is boldogan hallgatom, ahogy anya meséli amikor megismerkedtek apával, pedig már nem egyszer hallottam.
"- Olasz országba mentem a barátnőimmel, egy kis kikapcsolódásra. Az idő fantasztikus volt, mindenki teljesen felszabadult. Ahogy sétáltunk az utcákon vidám olasz dalokat énekeltek, megajándékoztak minket néha egy-egy virágszállal, néhol pedig hangos olasz veszekedést lehetett hallani- mondta mosolyogva- Egyik éjszaka lementünk a tengerpartra, mondván legyen egy ilyen élményünk is, hogy csak miénk a tenger, de a végén mégse lettünk egyedül. Ott volt egy csapat fiú is, akikkel nem igazán foglalkoztunk, pontosan olyan voltam mint te. Olyanok voltunk mint a kisgyerekek, fürödtünk, nevettünk, és hógolyózás helyett, iszapgolyóztunk. Aztán hirtelen minket támadtak be azok az ismeretlen fiúk. Amikor már nem bírtuk tovább és megadtuk magunkat, szépen bemutatkoztunk, és átbeszélgettük velük az éjszakát. Amint belenéztem apád szemébe, tudtam hogy ő az igazi. Mint kiderült, ők is ugyanabban a szállodában szálltak meg mint mi, csak eddig valahogy elkerültük egymást.A következő napokban aztán nem is találkoztunk, egész nap sétáltunk az utcákon, én persze titkon mindig az Ő szemét kerestem, akinek még csak a nevét se tudtam, mégis látnom kellett. Teljesen kétségbe voltam esve. Egyik este aztán a lányok úgy döntöttek, elmennek bulizni. Akármennyire is unszoltak, képtelen lettem volna elmenni. Amikor magamra maradtam, kimentem az erkélyre, szívni egy kis friss levegőt. Láttam, hogy a velem szembe lévő teraszon is áll valaki, de túlságosan kétségbe voltam ahoz esve, hogy rá pazaroljam a figyelmem. Folyton csak azon gondolkoztam, hogy örökre egyedül maradok, mert akit én szeretek, az eltűnt. Fogalmam sincs, mióta görnyedhettem ott, de egyszerre, mintha valaki a nevemet suttogta volna. Újra és újra. A hang felé fordultam, és megláttam. Belenéztem azokba a gyönyörű szemekbe, és teljesen elvesztem. Nem tudtam honnan tudja a nevemet, de abban a percben nem érdekelt. Csak őt láttam, csak ő létezett. Meg sem tudtam szólalni. Aztán egyszer csak elviharzott onnan. Azt se tudtam mi történt. Csak szidtam magam, amiért olyan idióta voltam, hogy egy nyamvadt szót nem voltam képes kinyögni. Kopogásra lettem figyelmes, a lábaim szinte gondolkodás nélkül vittek az ajtóig. Amint kinyitottam ott állt Ő, és akármilyen furcsán is hangzik, egyből megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. Mentségemre legyen kislányom, hogy fogalmam se volt arról, hogy mi történik. De mint látod azóta is boldogok vagyunk édesapáddal. Az én forró vérű tüzes.....- És itt szakítottam félbe. Imádom a szüleimet, de erre azért én se vagyok kíváncsi. Csak abban reménykedem, hogy én is megtalálom az igazit, aki feltétel nélkül szeret, csak úgy mint anya és apa.
Bocs, hogy ennyit késtem, és remélem teccik, várom a komikaaat :D
Ez az egész teljesen természet ellenes. Ennek nem szabadna így lennie, nekem se szabadna itt lennem! De ha egyszer mégis annyira jó... Ha már most ennyire ragaszkodok hozzá, mi lesz később? Nem szabadna, de vele maradok, mert azt akarom, hogy az enyém legyen, magamhoz akarom ölelni, és tudni, hogy ő is ugyanezt akarja.
Reggel, amikor beléptem Alice szobájába, Ash még édesen aludt. Az örökkévalósági tudtam volna csodálni békés arcát, de ideje volt iskolába indulni.
- Ashley!- szólítottam meg, de nem reagált.- Ashley!- megint semmi. Lágyan végigsimítottam arcán, mire egy nagyot sóhajtott, viszont nem voltam benne biztos, hogy felébredt.
- Ashley!- szóltam ismét egy kicsit hangosabban, és finoman megráztam.
-Mindjárt kelek anya, komolyan!- mondta és oldalra fordult. Halkan, vagyis a jelek szerint kicsit hangosabban nevettem a kelleténél, mert Ash kómás szemekkel rám nézett.
- Oh, szia Edward!- mondta és halványan elmosolyodott.
- Hoztam egy kis reggelit.- tettem ölébe az Esme által összekészített tálcát.
- Köszönöm.- mondta mosolyogva, majd egy kisebb beszélgetés kíséretében elfogyasztotta reggelijét.
* * * * *
Reggel amint beléptünk az iskolába, megrohamozták Ashleyt, aki boldogan ölelte körbe barátnőit. Engem is ölelgethetne... Azóta még csak nem is láttam. Még vagy két hétig lábadozik, utána pedig a pom-pom eddzések miatt nem fogom látni. De így legalább lesz okom a leskelődni nála. Úristen tiszta Emett leszek...
Ha minden igaz, akkor ma Ashley nálunk lesz, mivel megígértem neki, hogy korrepetálom matekból. Egy kicsit kettesben leszünk, segítek neki, és még beszélgetni is tudunk egy kicsit. Az órák csigalassúsággal teltek, míg eljött a tesióra, így legalább egy kicsit levezethetem a felesleges energiáimat. Amint beléptem, megláttam Asht, amint a kispadon ült. Szóval ez az óránk közös lesz. Csak mosolyogtam ott magamban, mire épp, hogy hasra nem vágódtam, mivel Emett egy határozott csapással röhögve rávágott a hátamra.
- Öcsi, legalább ne ennyire feltűnően- mondta- bár nem rossz, ha nem lenne Rose én is ráugranék a csajra.- hirtelen annyira féltékeny lettem, hogy magam se értettem. Hiszen a testvérem, és tudom hogy csak viccelt, de maga tudat, hogy másé lesz, teljesen kiborít. Egész órán próbáltam imponálni Ashleynek, ha csak egy kicsit is, mert ha jól hallottam az este, akkor a sportos srácokat szereti.
A többi óra unalmasan és lassan telt, alig vártam az ebédszünetet, de még inkább azt, hogy hazaérhessek, és egy kicsit kettesbe legyek Ashel. Az én legnagyobb bánatomra nem velünk, hanem a barátaival ebédelt, és még csak felénk se nézett. Aztán mégnagyobb bánatomra, először hazament, mondván már hiányolhatják otthon. Mondjuk teljesen megértem a szüleit, Esme is mindig aggódik értünk, pedig vámpírok vagyunk, és fiatalnak se éppen mondhatnak minket. Amint felértem a szobámba nem tudtam mit csinálni, csak várni, és várni.
Körülbelül 2 óra várakozás után, megjött Ashley, mint egy őrült rohantam a nappaliba.
- Szia Ashley!- köszöntem neki féloldalasan mosolyogva, amitől ha jól vettem észre (és persze jól hallottam) akkor a lányok elájulnak. Ashley azonban nem reagált sehogy. Arra számítottam, hogy legalább valami heves szívverés, pirulás, vagy valami. De semmi. Tény, ami tény, egy kicsit lelombozott az egész, de megküzdök érte, és még csak most ismerkedtünk meg, szóval van remény! Amint ezt kigondoltam újra ezer wattosan kezdtem el mosolyogni. Ash ismét furcsán nézett rám, de aztán megrántotta a vállát, és visszaköszönt. Pár percig még beszélgetett a többiekkel, de tovább nem bírtam. Egy kicsit kettesben akartam lenni vele, hogy beszélhessek vele, jobban szeretném őt megismerni. Körülbelül fél órája tanultunk, amikor is Alice libbent be a szobámba, mondván van Ashnek egy kis meglepetése. Persze Ash lány lévén egyből belement. Viszont ami meglepett, hogy az a meglepetés, még nekem is tetszett. Negyed óra után, Ashley egy észveszejtően, szexy ruhában jött vissza. Egy igencsak feszülős csőnadrág, és egy szintén feszülős, mélyen dekoltált kék póló volt rajta.
Hirtelen egy olyan érzés lett úrrá rajtam amit még nem ismertem, vagy is inkább még nem éreztem. Akartam őt mindennél jobban. Erősen markoltam az ágy szélét, nehogy azonnal lerohanjam, ami mitagadás, a legnehezebb dolognak tűnt abban a pillanatban. Vettem egy mély levegőt, hogy lenyugodjak, ami ismét rossz ötletnek bizonyult. Megéreztem csodás, bódító illatát, szerencsémre, és vesztemre is Ash megszólalt.
- Edward, minden rendben? A szemed...- kezdte el, de nem tudta folytatni. Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Mindenki előtt leleplezem magam? Ezek szerint mégsem vagyok az a jó színész akinek képzeltem magam.
- Öhm...izé csak belement valami- válaszoltam, bár látszott rajta, nem hiszi el amit mondok, szó nélkül hagyta. Egyenlőre... Az est hátralevő részét beszélgetéssel és tanulással töltöttük.
( Ashley szemszöge)
A Cullenekkel, pontosabban az Edwardal töltött délután nagyon kellemesen telt. Edward nekem egyre furcsább és furcsább. Ott van az a gondolat olvasósdi, és a szeme. Meg valahogy az össze Cullen olyan furcsa nekem. De egyenlőre nem akarok gyanakodni. Bár van egy sejtésem... Azt hiszem amikor legközelebb náluk leszek, ismét felveszek egy Alice által kiválasztott szexy kreálmányt. Edward szinte levetkőztetett a szemével. Ami persze nagyon hízelgő, de szerintem nem volt mögötte semmi komolyabb szándék. Csak amolyan férfi reakció.
A következő két hetet a családommal, barátaimmal, és persze a Cullenekkel töltöttem. Tom panaszkodott is rá, hogy mostanában hanyagolom, viszont most valahogy nem tudott érdekelni. Foglalkoztam velük is, épp eleget, és ők is el voltak foglalva az utóbbi időben. Közben lezajlott a bál, amit hála és Alice nagylelkűségének nem kellett egyedül töltenem. Csaptunk egy amolyan beszélgetős, filmnézős csajos estét, közben végig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne. Kezd üldözési mániám lenni... vagy egyszerűen kezd beigazolódni a sejtésem....
Végre elérkezett a nap, amikor leveszik a gipszemet. Igaz egy ideig még tornáztatnom kell, de legalább nemsokára újra táncolhatok, és folytathatom anyával a közös yoga, és meditációs estéimet. Tudom, lehet hogy furcsán hangzik, de mivel anya felajánlotta, miért is mondtam volna nemet? Legalább én is ellazulok egy kicsit. Ez alatt apa is hazaért, akit egy olyan igazi olaszos Bertolucci féle családi vacsorával leptünk meg. Apa részéről én, és a bátyáim félig olaszok vagyunk. Ezt néha a szomszédaink is hallhatják, mert erőszeretettel beszélünk hangosan, pláne amikor látogatóba jönnek Olasz országból. Talán innen van a bőrömnek az a barnás árnyalata. Még most is boldogan hallgatom, ahogy anya meséli amikor megismerkedtek apával, pedig már nem egyszer hallottam.
"- Olasz országba mentem a barátnőimmel, egy kis kikapcsolódásra. Az idő fantasztikus volt, mindenki teljesen felszabadult. Ahogy sétáltunk az utcákon vidám olasz dalokat énekeltek, megajándékoztak minket néha egy-egy virágszállal, néhol pedig hangos olasz veszekedést lehetett hallani- mondta mosolyogva- Egyik éjszaka lementünk a tengerpartra, mondván legyen egy ilyen élményünk is, hogy csak miénk a tenger, de a végén mégse lettünk egyedül. Ott volt egy csapat fiú is, akikkel nem igazán foglalkoztunk, pontosan olyan voltam mint te. Olyanok voltunk mint a kisgyerekek, fürödtünk, nevettünk, és hógolyózás helyett, iszapgolyóztunk. Aztán hirtelen minket támadtak be azok az ismeretlen fiúk. Amikor már nem bírtuk tovább és megadtuk magunkat, szépen bemutatkoztunk, és átbeszélgettük velük az éjszakát. Amint belenéztem apád szemébe, tudtam hogy ő az igazi. Mint kiderült, ők is ugyanabban a szállodában szálltak meg mint mi, csak eddig valahogy elkerültük egymást.A következő napokban aztán nem is találkoztunk, egész nap sétáltunk az utcákon, én persze titkon mindig az Ő szemét kerestem, akinek még csak a nevét se tudtam, mégis látnom kellett. Teljesen kétségbe voltam esve. Egyik este aztán a lányok úgy döntöttek, elmennek bulizni. Akármennyire is unszoltak, képtelen lettem volna elmenni. Amikor magamra maradtam, kimentem az erkélyre, szívni egy kis friss levegőt. Láttam, hogy a velem szembe lévő teraszon is áll valaki, de túlságosan kétségbe voltam ahoz esve, hogy rá pazaroljam a figyelmem. Folyton csak azon gondolkoztam, hogy örökre egyedül maradok, mert akit én szeretek, az eltűnt. Fogalmam sincs, mióta görnyedhettem ott, de egyszerre, mintha valaki a nevemet suttogta volna. Újra és újra. A hang felé fordultam, és megláttam. Belenéztem azokba a gyönyörű szemekbe, és teljesen elvesztem. Nem tudtam honnan tudja a nevemet, de abban a percben nem érdekelt. Csak őt láttam, csak ő létezett. Meg sem tudtam szólalni. Aztán egyszer csak elviharzott onnan. Azt se tudtam mi történt. Csak szidtam magam, amiért olyan idióta voltam, hogy egy nyamvadt szót nem voltam képes kinyögni. Kopogásra lettem figyelmes, a lábaim szinte gondolkodás nélkül vittek az ajtóig. Amint kinyitottam ott állt Ő, és akármilyen furcsán is hangzik, egyből megcsókolt, én pedig visszacsókoltam. Mentségemre legyen kislányom, hogy fogalmam se volt arról, hogy mi történik. De mint látod azóta is boldogok vagyunk édesapáddal. Az én forró vérű tüzes.....- És itt szakítottam félbe. Imádom a szüleimet, de erre azért én se vagyok kíváncsi. Csak abban reménykedem, hogy én is megtalálom az igazit, aki feltétel nélkül szeret, csak úgy mint anya és apa.
Bocs, hogy ennyit késtem, és remélem teccik, várom a komikaaat :D
2010. december 11., szombat
5.fejezet
Hát kommentet nem sokat kaptam, mondjuk a fejezet se lett valami fényes. Na itt a kövi feji, remélem teccik! És mindenki nek jó ősziszünetet!
Alice szemszöge
Igen, igen, igeen! Én tudtam! Ashley és Edward olyan szépek lesznek együtt! Pont összeillenek! Majd megszervezhetem nekik a romantikus vacsorákat, a béküléseket, a leánykérést, az esküvőt mindent!! És én tudtam!! Jajj Ash-nek olyan szép menyasszonyi ruhája lesz! A díszítés meg minden. Jaaaajjj olyan jó lesz!
Na de először is össze kéne valahogy hozni ezt a két jó madarat. Hogy is kéne hogy ne legyen feltűnő? Bár az is lehet, de jobb a békesség. Bár, ki tudna ellenálni az én aranyos pofimnak? Még csak egy napja ismertem meg, de ,már is imádom. Na jó, én tudtam, hogy meg fogjuk ismerni és első látásra szerelem lesz. Most így ahogy a földről nézem a plafont- mert Ash az ágyon alszik a törött lába miatt, én pedig a hálózsákban- teljesen másképp látom a világot. És ott, akkor rájöttem, hogy nehezebb lesz, mint gondoltam. Már csak azért is mert az én okoska bátyuskám biztos elbaltázza a dolgokat. Most is, ahelyett, hogy kihasználná az alkalmat, és átjönne egy kicsit ashleyhez nem, ő csak van szobájában és megint pesszimista gondolatokkal játszadozik. Mert egy olyan lány mint ő biztos nem szeret egy olyan szörnyetegbe mint ő.... meg bla bla blaaaa. Csak hogy ezt Alice nem fogja hagyni! Amint ez kigondoltam felpattantam és elindultam Edward szobája felé, persze úgy hogy fel ne ébresszem Asht. Fél útnál viszont megálltam. Mert mi van ha túl korai? Hiszen csak egy napja ismerik egymást. Visszafordultam a szobám felé, majd megint vissza Edward szobája felé. Mert mi van ha túl sokáig várunk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat futtattam le az agyamban, miközben nem tudtam eldönteni merre is menjek, és csak forogtam körbe és körbe.
- Istenem Alice, megőrülök tőled!- húzott le magával Edward a földre- pedig csak a gondolataidat hallottam. Báár ha jobban meggondolom nagyon aranyos vagy így.-nézett rám egy elnéző mosollyal. Viszont nekünk most fontos megbeszélni valóink vannak, de legalább tudom, hogy mindig számíthatok rá.
- Edward, te nem is szereted Ashleyt?
- Látod Alice épp ez a baj, hogy nagyon is szeretem! Pedig ma láttam először, ilyen nem létezhet. Bár úgy látszik mégis. Szerelemnek még nem mondhatom, hiszen csak pár órája van velünk, viszont azt se mondhatom, hogy semmit nem érzek iránta. Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy tetszik nekem. Jajj, Alice, ez olyan bonyolult! Ez a pár perc amit vele töltöttem máris teljesen megőrjít! te érted ezt? Mert én nem... Miért van ez? Vagy hogy? Mitől?- tette fel az ehez hasonló kérdéseket. Úgy látszik az én kedves bátyuskám életében most először szerelmes igazán. Gondolataimat szavakba is öntöttem.
- Edward, nem lehet az, hogy te mégis szerelmes vagy? De igazán? Pár perc, ide vagy oda, nem számít! Ez teljesen lényegtelen.Miért kellenének ahoz hetek, hogy beleszerethess? Én amint megláttam Jaspert tudtam hogy ő kell nekem, nem kell ahoz jósnőnek lenni, hidd el nekem.
- És Bella?
- Őt is szeretted, és szereted. De mint barátot, és szerintem hozzá csak a vére vonzott. Mert az ő párja Embry. Ő attól ugyanúgy a családunk része marad, és mindenben támogatni fog, nekem pedig mindig is a barátnőm lesz.
- Alice, olyan jó, hogy most itt vagy!- mondta, majd átölelt. Mit ne mondjak, az ilyen alkalmakat ki kell használni. Így hát visszaöleltem.- Ennek ellenére esküvőt még nem kell szervezned. talán majd egyszer... de nem most. Még nem. Még túl korai lenne nem gondolod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd mint a kisgyerek aki lebukott, lehajtottam a fejem és be kellett látnom, hogy igaza van.
A következő jó bő órát a korai, és nem korai dolgok szétválogatásával kezdtük. Szerinte még nem kell átmennie a szobába, és adni neki egy lágy ölelést, még ha csak álmában is, mert túl korai, szerintem viszont nem. De most csak az ő kedvéért elhalasztjuk, na meg ez azt is jelenti, hogy máskor is it alszanak, és én tervezhetek mindenféle titkos kis szervezkedést... Milyen jó is lesz...
- Mit szólnál ha holnap meglepnéd egy tálca reggelivel? tudod, egy kis narancslé, egy szál vörös rózsa, piritós, és egy kis rántotta. Naa?
- Jó ötlet, és még csak nem is túlzás. -egyezett bele majd gyor puszit nyomtam az arcára és elfutottam szobámba összeírni a dolgokat az elkövetkezendő hetekre. Amiinet beértem ránéztem Ash-re, és tudtam, hogy egy életen át, vagy remélhetőleg az örékkévalóságig a legjobb barátnők leszünk.
Rövid, nagyon rövid:( és nagyon sajnálom, amint lehet, friss!
Alice szemszöge
Igen, igen, igeen! Én tudtam! Ashley és Edward olyan szépek lesznek együtt! Pont összeillenek! Majd megszervezhetem nekik a romantikus vacsorákat, a béküléseket, a leánykérést, az esküvőt mindent!! És én tudtam!! Jajj Ash-nek olyan szép menyasszonyi ruhája lesz! A díszítés meg minden. Jaaaajjj olyan jó lesz!
Na de először is össze kéne valahogy hozni ezt a két jó madarat. Hogy is kéne hogy ne legyen feltűnő? Bár az is lehet, de jobb a békesség. Bár, ki tudna ellenálni az én aranyos pofimnak? Még csak egy napja ismertem meg, de ,már is imádom. Na jó, én tudtam, hogy meg fogjuk ismerni és első látásra szerelem lesz. Most így ahogy a földről nézem a plafont- mert Ash az ágyon alszik a törött lába miatt, én pedig a hálózsákban- teljesen másképp látom a világot. És ott, akkor rájöttem, hogy nehezebb lesz, mint gondoltam. Már csak azért is mert az én okoska bátyuskám biztos elbaltázza a dolgokat. Most is, ahelyett, hogy kihasználná az alkalmat, és átjönne egy kicsit ashleyhez nem, ő csak van szobájában és megint pesszimista gondolatokkal játszadozik. Mert egy olyan lány mint ő biztos nem szeret egy olyan szörnyetegbe mint ő.... meg bla bla blaaaa. Csak hogy ezt Alice nem fogja hagyni! Amint ez kigondoltam felpattantam és elindultam Edward szobája felé, persze úgy hogy fel ne ébresszem Asht. Fél útnál viszont megálltam. Mert mi van ha túl korai? Hiszen csak egy napja ismerik egymást. Visszafordultam a szobám felé, majd megint vissza Edward szobája felé. Mert mi van ha túl sokáig várunk? Ilyen és ehhez hasonló gondolatokat futtattam le az agyamban, miközben nem tudtam eldönteni merre is menjek, és csak forogtam körbe és körbe.
- Istenem Alice, megőrülök tőled!- húzott le magával Edward a földre- pedig csak a gondolataidat hallottam. Báár ha jobban meggondolom nagyon aranyos vagy így.-nézett rám egy elnéző mosollyal. Viszont nekünk most fontos megbeszélni valóink vannak, de legalább tudom, hogy mindig számíthatok rá.
- Edward, te nem is szereted Ashleyt?
- Látod Alice épp ez a baj, hogy nagyon is szeretem! Pedig ma láttam először, ilyen nem létezhet. Bár úgy látszik mégis. Szerelemnek még nem mondhatom, hiszen csak pár órája van velünk, viszont azt se mondhatom, hogy semmit nem érzek iránta. Azt hiszem, mondhatjuk azt, hogy tetszik nekem. Jajj, Alice, ez olyan bonyolult! Ez a pár perc amit vele töltöttem máris teljesen megőrjít! te érted ezt? Mert én nem... Miért van ez? Vagy hogy? Mitől?- tette fel az ehez hasonló kérdéseket. Úgy látszik az én kedves bátyuskám életében most először szerelmes igazán. Gondolataimat szavakba is öntöttem.
- Edward, nem lehet az, hogy te mégis szerelmes vagy? De igazán? Pár perc, ide vagy oda, nem számít! Ez teljesen lényegtelen.Miért kellenének ahoz hetek, hogy beleszerethess? Én amint megláttam Jaspert tudtam hogy ő kell nekem, nem kell ahoz jósnőnek lenni, hidd el nekem.
- És Bella?
- Őt is szeretted, és szereted. De mint barátot, és szerintem hozzá csak a vére vonzott. Mert az ő párja Embry. Ő attól ugyanúgy a családunk része marad, és mindenben támogatni fog, nekem pedig mindig is a barátnőm lesz.
- Alice, olyan jó, hogy most itt vagy!- mondta, majd átölelt. Mit ne mondjak, az ilyen alkalmakat ki kell használni. Így hát visszaöleltem.- Ennek ellenére esküvőt még nem kell szervezned. talán majd egyszer... de nem most. Még nem. Még túl korai lenne nem gondolod?- kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd mint a kisgyerek aki lebukott, lehajtottam a fejem és be kellett látnom, hogy igaza van.
A következő jó bő órát a korai, és nem korai dolgok szétválogatásával kezdtük. Szerinte még nem kell átmennie a szobába, és adni neki egy lágy ölelést, még ha csak álmában is, mert túl korai, szerintem viszont nem. De most csak az ő kedvéért elhalasztjuk, na meg ez azt is jelenti, hogy máskor is it alszanak, és én tervezhetek mindenféle titkos kis szervezkedést... Milyen jó is lesz...
- Mit szólnál ha holnap meglepnéd egy tálca reggelivel? tudod, egy kis narancslé, egy szál vörös rózsa, piritós, és egy kis rántotta. Naa?
- Jó ötlet, és még csak nem is túlzás. -egyezett bele majd gyor puszit nyomtam az arcára és elfutottam szobámba összeírni a dolgokat az elkövetkezendő hetekre. Amiinet beértem ránéztem Ash-re, és tudtam, hogy egy életen át, vagy remélhetőleg az örékkévalóságig a legjobb barátnők leszünk.
Rövid, nagyon rövid:( és nagyon sajnálom, amint lehet, friss!
2010. október 15., péntek
4. fejezet
Bocsi hogy ilyen későn jött de lebetegdtem, és hát a betegségem kicsit leamortizálta a billenzyűzetemet. Szóval még egyszer bocsi és jó olvasást!
Nagyon rendes Cullenéktől, hogy itt maradhatunk, egyben nagyon furcsa is hiszen csak most ismerkedtünk meg. Valahogy mégis olyan érzésem van mintha már vagy 1000 éve ismernénk egymást. Minden esetre nagyon rendesek, és segítőkészek, mint Edward.
Elég furcsa egy figura, az már biztos. Már akkora furcsa volt amikor beléptem, mintha még nem látott volna fehér embert. Tény, hogy a bőröm nem teljesen fehér, hanem van egy kis barnás árnyalata, de attól a lényeg nem változik. Aztán van még vele ez a gondolatolvasósdi dolog. Nagyon bizarr. Utána meg felvitt az emeletre, amiben mondjuk nincs semmi furcsa, sőt, inkább nagyon is kedves volt tőle. Olyan jó illata volt! De azt hiszem elkezdtem azt az idióta dalt dúdolgatni, amit hallottam még a rádióba. Remélem nem nézett totál idiótának.
Emmett. Hát nagyon- nagy arc! Vele nagyon jóba vagyok már most, és alig várom, hogy levegyék rólam ezt az átkozott gipszet, és akkor mindenkit szivathatunk . Anya erre biztos megint azt mondaná, hogy olyan vagyok mint egy rossz kisgyerek. Ugyanis szerint én sose fogok felnőni, a bátyáimat is beleértve. Szóval szerinte mi majd éves korunkban se fogunk lenyugodni, és majd a a gyerekeinket fogjuk szórakoztatni. De ez hülyeség, mert nekem úgyse lesz férjem, mert mindenki azt hiszi rólam hogy egy beképzelt liba vagyok. Aki meg nem, az csak azért akarna velem járni, hogy menő legyen. A barátaimra meg nem akarok rámászni. Jó-jó ott van Tom, de nem úgy gondolok rá. Szóval, én örökre, szingli maradok. Bezzeg Rosalie…
Rosalie olyan gyönyörű, hogy azt fel sem lehet fogni. Nem ismerem régóta, de amikor megláttam, lerítt róla, hogy egy beképzelt tyúk. De amikor Gabyval beszélgetett, látszott rajta, hogy belül teljesen más.Velem nem sokat beszélgetett, de amikor igen, akkor is rendes volt.És neki ott van Emmett.
Aztán Alice és Jasper. Alice, hát vele nagyon-nagyon jól megleszünk, és már most is jól megvagyunk.Teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Pörög, vásárol szerveszkedik. Nem tudom eddig hogy- hogy nem találkoztunk. Jasperrel nem sokat beszéltem, viszont a közelébe egyáltalán nem érzem magam rosszul, teljesen ellazulok, és nyugodt vagyok, már amennyire ez lehetséges nálam.
Carlisle és esme. Igaz, hogy csak örökbefogadó szülők, de látszik rajtuk mennyire büszkék, és mennyire szeretik a gyerekeiket.
- Ashley! Figyelsz te rám egyáltalán?- Alice hangja rángatott vissza a valóságba.
- Bocs csak elgondolkodtam.
- Remélem azon gondolkodsz, hogy már alig várod hogy megnézhesd a gardrobomat.
- Természetesen.- feleltem neki, és utána mentem a gardrobjába. Tele volt ruhákkal, cipőkkel. Az enyém is kb. ekkora , és szinte ugyan úgy is néz ki. Ha jól látom akkor pedig van egypár ugyanolyan ruhánk is.
- Nos mit szólsz?
- Szép. Tágas és óriási- kezdtem mondani egyre nagyobb lelkesedéssel- tele van szebbnél szebb ruhákkal, és a színe… pont mint az enyém. A ruhák is, és az én gardrobom is ekkora.- erre mindenki nagyott nézett a szobában kivéve Gaby mert hát neki is leesett közbe a tantusz. Lentről, vagy inkább az emeletről pedig egy öblös nevetést lehetett hallani, amihez Emmett hangja is társult. Bár azt nem értem hgyan halhatta meg hogy mit beszélünk.
- Most nagyot nézté’ mi hugi?- kiabálta.
- Ne aggódj Em, neked is lesz még meglepetésem- kiabáltam neki vissza.
- Ugyanilyen gardrobod van?
- Ugyanilyen.
- Hűűűűű. Az töök jó. Na akkor most kezdődhet a dumaparti!!!- azzal fogta magát és lehuppant a földre. Ash, neked milyen srácok jönnek be?- huh, egyből a közepébe.
- Háát, a magas..- nem tudtam befejezni, mert Alice közbeszólt.
- Olyan magas mint Edward?
- Igen.
- Szóval, magas, kócos hajú mármint olyan sexy kócos hajú…
- Mint Edward?- ez így nem lesz jó ha mindig félbeszakít. És miért pont Edward? De tény ami tény. Edward nagyon- nagyon helyes.
- Igen, mint Edward.
- Szóval magas, sexy kócos hajú, és legyen jófej- láttam hogy Alli már szólásra nyitja a száját de le intettem.- egy olyan srác, aki önmagamért szeret, és nem azért mert most hű de nagyon menő hogy velem jár.
- Szóval a bátyám pont ideális lenne.
- Tessék?
- Jajj, amiket mondtál azok pont Edwarda illenek.
- Ha te mondod- mondtam lazán, remélve, hogy ejthetjük a témát. Mert most nem volt kedvem arról beszélni, hogy Edward tényleg pont ideális lenne, de erről majd este ábrándozok. Ahogy ezt eldöntöttem Alicenek elhomálysoult a szeme, majd mosolyogva felém fordult.
- De azt mondtad, hogy sexy kócos haja van.
- Nem igaz!
- De igen!- mondták egyszere a lányok.
- Na jó, hagyjuk szegényt. Neked mi a férfiideálod Gaby?- mentett ki Rose, amiért nagyon hálás voltam neki.
Nem igazán figyeltem, mert mi ezt vagy már 1000- szer megbeszéltük, így a gondolataim egészen más felé kavarogtak. Egészen pontosan Edward felé. Mert ő tényleg az én ideálom. De a külsejéből nem akarok semmit sem meg ítélni. Biztos hogy nagyon rendes, hiszen akinek olyan szülei vannak mint Esme és Carlisle, akkor csakis jó ember lehet.
Pár óra, és számtalan mennyiségű popcorn elfogysztása után elmentünk zuhanyozni, majd még kb. fél óra beszégetés után, elnyomott minket az álom
Annyira bocs hogy rövidd lett meg a hibákért de még mindig nem vagyok valami fényes állapotban. Azért remélem teccet. J
2010. szeptember 17., péntek
Díj!
Nagyon- nagyon köszönöm!!!
Nagyon- nagyon köszönöm!!!
Nagyon köszi Kaceynek, ezt a díjat!!!Ez az első, és remélem nem is az utols díj. Most vagy pörgök ezerrel. Íme a szabályok:
- Tedd ki a logót!
- Köszönd meg a díjat, és visszautasítás nélkül fogadd is el!
- Ossz meg magadról a nagyvilágnak 5 dolgot!
- Küld tovább 3 bloggeresnek, akik megérdemlik.
Nekik küldeném. :D
http://swanlanyok.blogspot.com/2010/04/eloszo.html
http://klaulin.blogspot.com/
http://lapushvampirja.blogspot.com/2009/10/sziasztok.html
5 dolog rólam:
- 3 évig fogszabályzós voltam
- Van egy bátyám, akiről nagyjából, Adamet mintáztam :D
- Van egy kis Yorkshire terrierem
- Szeretek focizni, és imádok a haverokkal lenni
- A legcikisebb dolog ami történt velem eddig az, amikor a srác aki ezer éve bejött nekem, meg akart csókolni, közelebb hajolt hozzám, de olyan büdös hagyma szaga volt hogy köhögni kezdtem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)