2011. április 12., kedd

8.fejezet

Ashley szemszöge


Másnap amikor felébredtem, csak két hűvös kart éreztem a derekamon, és egy hűvös leheletet, a fejbőrömön. Edward. Nem egészen így képzeltem el, azt, hogy elmondom neki tudom mi ő, és nem félek tőle. Akkor nem láttam más esélyt.
Nem akartam kinyitni a szemem, mert tudom, hogy egy nagy beszélgetés vár rám most. Másrészt még foglalkozni akartam egy kicsit az álmommal. Azzal a csodálatos álmommal. Azóta álmodok össze mindenféle képtelen dolgot, mióta Edward megcsókolt. Nem tudom kiverni a fejemből azt a csókot. Olyan édes volt, olyan gyengéd, és mégis szenvedélyes. Lassan kezdek többet érezni iránta mint egy barát iránt... Erre most nem gondolhatok, hiszen bármikor kiolvashatja a gondolataimból. Igen, ezt is tudom. Tudok erről az egész természetfelettiről mindent. Azzal az álmommal kapcsolatos dolgokat beraktam egy képzeletbeli fiókba, és jó mélyen elzártam.

 - Jó reggelt Csipkerózsika!- mormolta a fülembe Edward.
- Jó reggelt!- motyogtam, majd egy puszit nyomtam az arcára. Nem tudom  honnan jött, de szinte már ösztönös mozdulatnak tűnt, és nem is bántam.
  - Jobban vagy?- kérdezte és tudtam mire gondol. Viszont erre nem akartam gondolni. Fogalmam sincs mi volt velem az éjjel, nem lett volna szabad ennyire megijednem.
  - Persze, csak nagy volt az ijedtség. Annyira sajnálom, hogy elrángattalak! De úgy megijedtem! Sajnálom....- kezdtem el mentegetőzni, jóformán azt sem tudtam, hogy miért. amiben Edward is megerősített.

- Hé-hé! Nem kell semmiért sem bocsánatot kérned, teljesen megértelek.És örülök, hogy szóltál, rám mindig számíthatsz.- nézett mélyen a szemembe. Mint mindig most is elmerültem azokban a gyönyörű, arany szemeiben.... Éreztem hogy elpirulok, pedig sosem voltam az a pirulós fajta.

- Lenne itt még valami.- szólalt meg- este amit mondtál, nálatok... hogy tudod hogy mi vagyok.... Azt komolyan gondoltad?- na most ugrik a majom a vízbe. Megint adhatom elő a monológomat.

- Teljesen, tudok  mindenről. A családunknak elég bonyolult története van. Ugye tudod, hogy apa Olaszországból származik?- tettem fel a kérdést, mire bólintott.- Nos a nagyim, a Volturinál volt "titkárnő".- nagyot nézett a Volturi hallatán. Ki ne tette volna.- De nem változtatták át. Elengedték. Azt mondták neki, később érte mennek. De nem így lett. Vagyis nem teljesen. Egy éjjel meglátogatta valaki. Azt mondta, a Volturi gárdából jött. Csakhogy nem átváltoztatni, hanem kitörölni az emlékeit, ami valami furcsa módon nem jött össze neki.  A nagyi nem értette. Aztán telt múlt az idő és megismerte  nagyapát. Aztán jött apa, aki megismerte anyát aztán pedig mi.  Egyszer amikor a nagyiéknál nyaraltunk, fent játszottam a padláson, és megtaláltam a nagyim naplóját. Nagyon furcsálltam azt a sok lehetetlen dolgot benne amit leírt de hittem neki. A vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok és a többi természetfeletti lényről.  Azt hittem, hogy eltitkolhatom, de a nagyi feljött, és rajtakapott, amint pakolok vissza a dobozba.  Egyáltalán nem haragudott meg. Mondhatnám azt is, hogy örült hogy legalább nekem elmondhatta, de ez se lenne igaz, mert így csak veszélyben vagyok. Elmondott mindent, és kiderült, hogy akár családi hagyománynak is mondhatnám. Már a női felmenőim is mind a Volturinál voltak. De egyikük sem lett vámpír. A legtöbbjük halállal végezte. Sajnos nem volt tehetségük. Aztán lassan, minden természetfeletti lényt megismertem. El se lehet mondani mennyire más a világ, mint ahogy kinéz. Bár szerintem ezt te, még nálunk is jobban tudod.- mosolyogtam az elképedt Edwardra.  Egy ideig még nem szólalt meg, mire kezdtem azt hinni, hogy talán sokkot kapott, vagy valami hasonló. De hát vámpír az istenért, ez azért nem lehetett annyira új!

- Szóval mindent tudsz.- Nem tudtam eldönteni kérdés, vagy kijelentés volt -e. A biztonság kedvéért válaszoltam rá.
- Igen mindent. A képességeket is. Szóval előre szólok, ha valami nem tetszik a fejemben, a te hibád! Saját felelősségr olvasd csak!- mondtam játékosan, vagyis remélem úgy akartam mondani. Azért volt bennem egy kis félsz, hogy tényleg hallja a gondolataimat. Amik mostanában eszembe jutnak róla...

- A te gondolataidban nem tudok olvasni- hatalmas kő esett le a szívemről és egyből elvigyorodtam- vagyis nem teljesen.- tette hozzá, amitől egyből lehervadt a mosoly az arcomról. Viszont az ő arcán terült szét az az imádni való csibészes mosoly.

- Ezt hogy érted?- kérdeztem értetlenül. Vagy tud olvasni a gondolataimban, vagy nem.
- Egyszer hallom a gondolataidat, egyszer nem. Nagyon frusztráló érzés, teljesen kiborít. Fogalmam sincs hogyan működhet. Pedig, és most ne haragudj meg, d nagyon hasonlít a gondolkodásmódod Emettére. Nem mindenben természetesen, csak egy részében. A többi része... Nos, úgy látszik az a dominánsabb rész, ezért nem hallom.

- Mindig is tudtam, hogy nincs velem minden rendben.- motyogtam a nyakának, mire mintha remegés futott volna végig rajta, de szorosabban tartott magához, ez biztos.  Beszélgetésünknek a hasam hangos korgása vetett véget.

- Reggelit az emberi lényeknek? -tette fel mosolyogva a kérdést, majd felkelt mellőlem, de kezét egyből értem is nyújtotta. Meglepetésemre felkapott az ölébe és lerohant velem a konyháig. Jóformán alig volt pár másodperc mire leértünk. Teljesen lefagytam.

- Ashley, minden oké? Hajolt le, hogy a szemeimbe nézhessen miután letett, majd finoman megrázta a vállamat, amitől kissé magamhoz tértem.

- Öhm, az lehet hogy tudok a természetfelettiről, de érezni még nem éreztem. Legalább is ezt a részét még nem.

- Akkor bocsánatot kérek, kisasszony!- hajolt meg előttem, majd mosolyogva folytatta- Mit parancsol a szépséges hölgy?

- Azt hiszem rántottát, fiatalember.- válaszoltam szintén mosolyogva, majd Edward neki állt a rántottámnak. Közben valamin nagyon elgondolkodhatott mert megállt a keverő mozdulatban. Egy percig én is csak néztem, majd Edward ugyanúgy folytatta a sütést.

- Min gondolkodtál el annyira?- Hogy vámpír létedre elbambultál. Folytattam magamba, de ennyi info elég volt egyszerre  neki.

- Hát ezen az egészen amit fent mondtál, hogy mindent tudsz, még olyanokat is amiket én nem. Boszorkányok? Még csak hallani sem hallottam róluk. Ez az egész olyan abszurd.

- Már miért lenne? Ha vannak vámpírok, vérfarkasok, alakváltók, akkor miért ne lehetnének boszorkányok? A természet furcsa játékot játszik az emberekkel.- mondtam közömbösen, mintha csak az időjárásról beszélnénk, miközben valahol mélyen nagyon is természetfeletti lény akartam lenni. De aztán beletörődtem, és minél többet ki akarok hozni az ember létemből. Így én is boldog vagyok a kis világomban.

- Van benne valami.- válaszolt az előbbi mondatomra Edward-  Csak furcsa, mert még eggyel sem találkoztam, pedig egy ideje már taposom ezt a sárgolyót.

 - Tényleg Edward te hány éves vagy? Mert tudom, hogy ti egy más faj vagytok mint a Volturisok.
 - Más faj? Nem, mi nem vagyunk mások, vagyis remélem nem. Mi "vegetáriánusok" vagyunk. Csak állati vérrel táplálkozunk. Nem bántjuk az embereket.- fejezte be a szemembe nézve, természetesen mosolyogva.

- Ez most nekem volt új. És nagyon örülök hogy minket, átlag alatti kis lényeket békén hagyjátok.
- Ez csak természetes. Gaby tudja?
 - Nem. Nagyon nehéz előle eltitkolnom, főleg, hogy van pár haverom a La Pushban, akik alakváltók. De legalább előttetek nem kell titkolnom.
- Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz.- nézett mélyen a szemembe. A szívem egyből meglódult, és én  elvesztem abban a csodálatos arany szempárban. Innentől kezdve, ha meg akarom őrizni a hidegvéremet, akkor nem szabad belenéznem a szemeibe. Hangosan felnevettünk, amikor meghallottuk a hasam türelmetlen korgását.

- Ételt az emberi lényeknek- mondta, majd letette elém a gőzölgő ételt.
-Köszönöm- szippantottam bele mélyen az illatokba. Mennyei illata volt, vagy csak én voltam nagyon éhes. Furcsa, eddig észre sem vettem.



                                                          *      *      *      *      *   

- Mit szólnál hozzá, ha kirándulnánk egyet?- kérdezte Edward egy átbeszélgetett nap után. Hihetetlen, de egyész nap nem fogytunk ki a beszédből. Begubóztunk a szobájába és ki sem mozdultunk onnan, csak akkor amikor az emberi természetemnek köszönhetően ellátogattam a mellékhelysébe,  Edward ilyenkor jóformán pedig lement, hogy készítsen nekem valami finomságot. Így szinte az egész napot a hatalmas, kényelmes franciaágyán elterülve töltöttem. Ezért nem is tűnt olyan jó ötletnek a kirándulás. Gondolataimat szóban is kifejtettem, bár lehet hogy nem volt szükséges.

- Edward, egész nap teleetettél mindennel, valószínűleg kikészülnék a sétálástól, és egy idő után felfordulna a gyomrom is. Másrészt pedig már éjszaka van, meg fogok fagyni, nem hoztam magammal pulcsit, sőt ami azt illeti semmilyen hordható ruhadarabot nem hoztam, az összes a kinőtt ruháim közül van. Abból a szekrényből szedtem ki amelyikben azok vannak, amiket a nagyiékhoz viszünk.

- Semmi gond. Neked nem kell sétálnod majd viszlek, és óvatosan fogok futni. A ruhákat majd megoldjuk. Adok neked párat, azokban legalább nem fogsz fázni.

- Akkor részemről rendben van. -Mondtam majd, felálltam és elindultam Edward felé, vagyis arra felé amerre az előbb elment, ha jól sejtem a gardróbjába. Viszont amire elértem volna odáig, Edward már vissza is ért, egy halom ruhával a kezében. Minden pulcsinak hosszú  volt az ujja, de Edward készségesen segített mindegyiknél. És amíg ő a pulóverek ujjainál ügyködött addig én csak úsztam a belőle áradó csodás illattal.

- Nos, hölgyem, indulhatunk?- kérdezte miközben az ablakhoz mentünk.- Ugye nincs tériszonyod?

- Nincs, de ugye nem kell itt leugranom?- néztem az előttem elterülő hatalmas sötét területre.

- Dehogy is! Mássz fel!- villantotta meg a csibészes mosolyát, majd berogyasztotta térdét, és felkapott a hátára. Majd ki is ugrott velem az ablakon, és szélsebesen futni kezdett. Mint a villám.  Semmit sem láttam a sötétben,  csak a szél süvítését éreztem az arcomon. Hihetetlen érzés volt. Az adrenalin csak úgy száguldozott az ereimben, csak úgy, mint mi az erdőben. Nagyon élveztem, de a biztonság kedvéért  szorítottam az Edwardot ölelő karjaimon.
  Nem sokkal később egy kis tisztásra értünk ki, vagyis azt hiszem, hogy valami hasonlóra.

- Hol vagyunk?- kérdeztem értetlenül, miközben letett a földre.
- A kedvenc helyemen, mindig idejövök, ha egy kis gondolkodásra van szükségem. Vagy csak pihennem kell egy kicsit.

- Öhm, Edward, én nem látok semmit. Tudod egyszerű, átlagos emberi lény. Kijelentésemre csak mosolygott majd otthagyott egyedül a sötétben.
-  Edward Cullen, ha ez valami fájdalmas vicc akar lenni, a tegnap esti után akkor...
- Nyugalom- jött vissza mellém mire majdnem frászt kaptam- Várj egy percet itt, jó?- kérdezte ,mire én csak bólintottam, majd ismét egyedül hagyott.
   Pár pillanattal később apró fényeket láttam meg, egyre többet és többet, amíg rá nem jöttem, hogy mit is látok. Gyertyákat. Rengeteg gyertyát. Nem tudom hogyan hozhatta el idáig észrevétlenül, de nem is érdekelt. A hely valami gyönyörű lett, ahogy fényben úszott, megvilágítva a fűszálakat, és tompa fénybe borítva mindent.

- Nos, hölgyem készen áll egy gyönyörű estére?


  Bocsánat hogy sokat késtem.Remélem azért tetszett, éés kapok pár komit. Szép napot mindenkinek :D

1 megjegyzés:

  1. Szia!
    Először is elnézésedet kérem amiért csak most válaszolok. Mindkét blogodat kiraktam az oldalamra. Még nem volt időm teljes egészében elolvasni az eddigi fejezeteket, csak az utolsókba lestem bele, de amit eddig láttam az tetszett. Ha végeztem velük jelentkezem egy rendes komival.
    Dicta

    VálaszTörlés